ACNEWS

Pokollá vált a modell élete: katasztrófa lett a mellműtétből – FOTÓ

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Egy 26 éves nő mellműtéttel akarta visszanyerni az önbizalmát – most fájdalommal, adóssággal és nyílt sebekkel él.
Hirdetés
Ad image

Ami rutinszerű beavatkozásnak indult, az Emily Rosemarie számára kész rémálommá vált. A fiatal bécsi nő nyáron Prágában műttette meg a melleit – ma pedig munkaképtelen, eltorzult és súlyosan eladósodott.

Már közvetlenül a műtét után komoly komplikációk jelentkeztek. Újra és újra folyadék gyűlt fel a mellében, begyulladt, megduzzadt – az orvosnő azonban Emily szerint nem volt hajlandó kicserélni az implantátumot, pedig már fertőzés is kialakult.

A fotókat ITT lehet látni.

Hetekig tartó fájdalom és lecsapolt sebek után a helyzet drámaian romlott: „A folyadék egyszerűen kicsattant belőlem” – írta Emily a GoFundMe oldalon. A kórházban végül az implantátumot a nyílt seben keresztül, érzéstelenítés nélkül húzták ki egy fogóval.

„Alig tudom szavakba önteni, milyen traumatikus élmény volt ez” – mondja a fiatal nő. Azóta az egykori social media menedzser nyílt sebbel, állandó fájdalommal és szorongással él.

Három hónappal a műtét után Emily sem fizikailag, sem anyagilag nincs talpon. Az összes megtakarítását felemésztették a kezelések, több ezer eurós adósságot halmozott fel. Már csak a megmaradt implantátumok eltávolítása is 7.000 euróba kerülne, a későbbi helyreállító beavatkozásokról nem is beszélve – írja a Heute.

Kétségbeesésében most a nyilvánossághoz fordult:

„Csak újra egészséges akarok lenni, és otthon érezni magam a testemben – félelem, torzulás és bűntudat nélkül.”

Korábban OnlyFanson keresett pénzt, hogy meg tudja finanszírozni a műtétet, amely szerinte anyagi függetlenséget hozott volna. „Azt hittem, az új mellekkel több pénzt kereshetek… most meg három hónapja romokban van az életem” – írja keserűen.

A GoFundMe oldalon indított adománygyűjtésén eddig valamivel több mint 1.000 euró jött össze neki.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!