2025. November 12.   |   Renátó napja

Hirdetés

Újabb színész sérült le a Nemzetiben, lemondták az előadásokat

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Nemzeti Színház közösségi oldalán adott hírt a balesetről és az előadások törléséről. Mutatjuk a részleteket.

Hirdetés

Ismét csapás érte a Nemzeti Színház társulatát: részleges izomszakadást szenvedett Trill Zsolt Kossuth-díjas színész, aki a próbák egyikén sérült meg. Egyetlen rossz mozdulat, és a színpad fényei helyett most a gyógyulás csendje veszi körül. A művész jobb vádlija húzódott meg súlyosan, így várhatóan csak 4–5 hét múlva térhet vissza a színpadra.

A színész otthonából jelentkezett be, és a tőle megszokott alázattal kért elnézést a nézőktől.

„Szerettem volna bocsánatot kérni, hogy előadások maradtak el miattam”

– fogalmazott, hozzátéve: szeretettel vár mindenkit a pótlásokra, amikor már ismét lesz ereje. A társulat tagjai meghatottan üzentek neki: gyors felépülést kívántak, és mielőbbi visszatérést a deszkákra, ahol igazán otthon érzi magát.

Az utóbbi időben több nehéz pillanat is érte a Nemzetit: nemrég Martos Hanga állt a nyilvánosság elé drámai vallomással arról, hogyan épült fel agyvérzése után, 2023 őszén pedig Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó szenvedett súlyos balesetet előadás közben: négy méter magasból zuhantak a mélybe, és mindketten súlyos, sőt maradandó sérüléseket szenvedtek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés