Egy trafó robbant fel a Fazekas Gimnázium épületében, személyi sérülés nem történt. A diákokat és a tanárokat a környező épületekben és a BKK járművein helyezték el – írta a HVG.
„Ki kellett üríteni a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium épületét az elektromos hálózatában keletkezett meghibásodás miatt” – számolt be a Facebookon Pikó András, Józsefváros polgármestere. A városvezető szerint személyi sérülés nem történt.
Az iskolából 1000 diákot és több mint 200 tanárt kellett kitessékelni a Józsefvárosi Újság szerint.
„Az iskola épületében egy trafó robbant fel” – közölte a lappal Bardovits Gábor, a Józsefvárosi Önkormányzat Rendészeti Irodájának vezetője, Pikó szintén arról beszélt, hogy a környéken több épületben áramkimaradás van, ami várhatóan késő délutánra érhet véget.
„A Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai a helyszínen segítenek, a diákok és a tanárok számára kinyitottuk a polgármesteri hivatal meleg tárgyalóit, meleg teát és kávét biztosítunk számukra” – közölte a polgármester.
Az önkormányzati épületek mellett a diákokat a Horváth Mihály téri templomban és a Rigó utcai nyelviskolában helyezték el. A BKK felajánlotta, hogy a veszteglő trolikat és buszokat is használhatják melegedőként.
„Tűz keletkezett egy oktatási intézmény alagsorában lévő transzformátorállomásban, Budapest VIII. kerületében, a Horváth Mihály téren. A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, porral eloltották a tüzet, és kiszellőztetik az épületet. Az ott tartózkodók elhagyták az intézményt, őket a környező épületekben és melegedőbuszokon helyezték el” – írta az esettel kapcsolatban a katasztrófavédelem.



