A Veszprém és Ajka közötti vasúti szakaszon május 30-tól ismét elindul a vonatközlekedés, így másfél év után megszűnnek a pótlóbuszok a 20-as vonalon – jelentette be Vitézy Dávid, közlekedésért és beruházásokért felelős miniszter. A hírt a Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében közölte, a helyreállításról pedig a MÁV is tájékoztatást adott.
A miniszter szerint a forgalom újraindulásával a Székesfehérvár–Szombathely fővonal ismét teljes hosszában járhatóvá válik. A vonalat üzemeltető GYSEV döntése alapján először tehervonatok közlekednek majd, amelyekkel egy napos tesztüzem keretében ellenőrzik a pálya biztonságát és működését. Ezt követően indulhat meg a menetrend szerinti személyszállítás, amely várhatóan óránként biztosít kapcsolatot Veszprém és Ajka között.
A szakaszt 2024 végén zárták le, miután a korábbi felújítás során elmaradt vízelvezetési munkák miatt a pálya állapota jelentősen romlott. A heves esőzések következtében először sebességkorlátozásokat vezettek be, majd a tehervonat-forgalmat is leállították. A helyzet további romlása után végül teljes vágányzár mellett döntöttek, és pótlóbuszokkal biztosították az utasforgalmat – írja a Telex.
Vitézy szerint a helyreállítás elhúzódása mögött elmaradt döntések és késedelmes közbeszerzések is álltak, a tényleges kivitelezés pedig csak 2026 elején indulhatott el, majd néhány hónap alatt fejeződött be.
A MÁV tájékoztatása szerint a pályasebességet fokozatosan emelik, és a nyári időszakra már korlátozások nélküli közlekedést terveznek. Kisebb utómunkák még várhatók, de ezek nem befolyásolják a vonatforgalmat.
A helyreállítás során a szakemberek több helyen jelentős földtani problémákat azonosítottak, köztük csúszólapokat is, amelyek a talajrétegek elmozdulását okozták. A kritikus szakaszokon mélyalapozási és vízelvezető rendszereket építettek ki, több aknát és kavicscölöpöket is beépítve, hogy stabilizálják a vasúti töltést és biztosítsák a hosszú távú működést.



