Az amerikai hadsereg közlése szerint szombaton három iráni nyersolajszállító tankert támadott meg az Öböl térségében, válaszul az amerikai hadihajók elleni iráni támadásokra. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága, a CENTCOM szerint egy repülőgép-hordozó és egy irányított rakétákkal felszerelt romboló kerülte el az iráni csapást. Amerikai katona nem sérült meg.
Az olajbevételeken keresztül büntetnék Iránt
A Politico beszámolója szerint az egyik megtámadott iráni tanker a Harg-sziget közelében tartózkodott, amely az iráni nyersolajexport mintegy 90 százalékát bonyolítja. Donald Trump többször fenyegette meg a sziget energetikai létesítményeit, az iráni olajipart megbénító csapásra azonban a beszámoló szerint eddig nem adott parancsot.
A CENTCOM azzal indokolta a tankerek célba vételét, hogy azok az Iszlám Forradalmi Gárdát és regionális szövetségeseit finanszírozó, több milliárd dolláros árnyékhálózathoz tartoztak. A parancsnokság szerint az amerikai erők elleni támadásokért felelős gárda jelentős bevételhez jut az olajiparból.
„Ha két hajónkra lőttök, még nagyobb gazdasági költséget okozunk: hármatokat tesszük harcképtelenné” – üzente Brad Cooper admirális, a CENTCOM parancsnoka. Hozzátette: szükség esetén az iráni olajszállító flotta megsemmisítésétől sem riadnak vissza.
Minden újabb támadásra tankerek elleni csapást ígérnek
Pete Hegseth védelmi miniszter az X-en azt írta, az amerikai hadsereg minden amerikai hajót érő támadás után újabb iráni tankerekre csap le.
„Ha Irán amerikai hajókra lő, megsemmisítjük és elsüllyesztjük az olajtankereit” – fogalmazott. A mostani közlés három hajó megtámadásáról szólt, elsüllyesztésüket nem erősítette meg.
Az Egyesült Államok tengeri blokáddal igyekszik elvágni Irán olajexportját, miközben az iráni vezetés a Hormuzi-szoros lezárásával fenyeget. JD Vance alelnök csütörtökön arról beszélt, hogy amerikai erők kísérik át a hajókat a szoroson, lehetővé téve napi több millió hordó olaj világpiacra jutását.
Vance a tárgyalások feltételét is világossá tette: „Nem fogunk velük beszélni, amíg nem hagynak fel a kereskedelmi hajók lövetésével.”



