Szeptember 27-én, vasárnap este folytatódik a Sztárban Sztár 2026-os évada a TV2-n. A második élő show 18:55-kor kezdődik, és már csak tíz versenyző küzd a továbbjutásért, miután az egy héttel ezelőtti évadnyitó végén két énekesnek is távoznia kellett.
Az első élő adásban Gallusz Niki és Kohánszky Roy kapta a legkevesebb pontot, illetve nézői szavazatot, így számukra már szeptember 20-án véget ért a verseny. Gallusz Niki Katona Klárit, Kohánszky Roy pedig Bruce Springsteent formálta meg.
A mezőnyben így Mohamed Fatima, Ádám Szofi, Komonyi Zsuzsi, Lola, Tóth Abigél, Brasch Bence, Gudics Máté, Kovács Áron, Dr. Mátyás és Takács Nikolas maradt versenyben.
Tina Turner és az Eurovízió idei győztese is megelevenedik
A második élő adásra ismét teljesen új feladatokat kaptak az énekesek. Az már biztos, hogy Brasch Bence ezúttal női karakterben bizonyíthat: Tina Turnert kell színpadra vinnie. A színész előző héten Kasza Tibit formálta meg, produkciójára 39 pontot kapott a zsűritől. A vasárnapi feladatához már magassarkúban is próbált, hogy ne csak hangban, hanem mozgásban és megjelenésben is megidézze az amerikai rocklegendát.
Ádám Szofi pedig az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztesét, Darát formálja meg. Az énekesnő a múlt héten Amy Winehouse-ként szintén 40 pontot szerzett, most azonban saját bevallása szerint fizikailag is komolyabb feladat vár rá. A produkcióra futással és légzőgyakorlatokkal készült.
„Ehhez a feladathoz tüdő kell. A baj csak az, hogy dohányzom, és szeretek is dohányozni. Az énektanárnak, Katának megígértem, hogy le fogom tenni, de egyelőre csak ott tartok, hogy kevesebbet szívok” – mondta Ádám Szofi az Origónak.
Ketten már búcsúztak, Gudics Mátét a nézők mentették meg
A szeptember 20-i első élő adás győztese Dr. Mátyás lett, aki Shakiraként nemcsak maximális pontszámot kapott a zsűritől, hanem a közönséget is sikerült meggyőznie.
Jóval nehezebb helyzetből várja a folytatást Gudics Máté. A Megasztár korábbi győztese Tom Jonesként 33 pontot kapott, és veszélyzónába került, végül azonban a nézők szavazatai megmentették a kieséstől. Így ő is ott lesz a szeptember 27-i második élő show-ban.
A Sztárban Sztár szeptember 27-én, vasárnap 18:55-kor folytatódik a TV2-n. A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Papp Szabi értékeli a produkciókat, a versenyzők sorsáról azonban ezúttal is a nézők szavazatai döntenek.



