A franciaországi demonstrációk szombaton súlyos erőszakba torkolltak: becslések szerint 550 ezren vonultak utcára, több városban fosztogatás és gyújtogatás történt. A BBC beszámolója szerint a rendőrség könnygázt és vízágyúkat is bevetett, miközben a zavargásokban több középület is megrongálódott.
Lángoló épületek, kifosztott üzletek és utcai összecsapások
Párizsban a nap folyamán még nagyrészt békésen zajlott a felvonulás, estére azonban elszabadult az erőszak. Egyes csoportok tüzeket gyújtottak az utcákon, járműveket gyújtottak fel, üzleteket fosztottak ki, és legalább egy étterem teljesen kiégett. A rendőrök több helyen gumibotokkal támadtak a tömegre.
A pusztítás más városokat is elért. Limoges-ban a városházán keletkezett tűz miatt az épület tetejének egy része beomlott, Lyonban pedig a turisztikai iroda épülete gyulladt ki. A város polgármestere, Grégory Doucet tragédiának nevezte a történteket.
„Összetöri a szívünket, mert ez egy nagyon ikonikus, jól ismert történelmi épület” – mondta a politikus a BFMTV-nek. A helyi rendőrség szerint a tűzoltókat „ellenséges személyek” akadályozták abban, hogy biztonságosan megfékezzék a lángokat. Saint-Étienne-ben egy fiatal férfi kezét letépte egy kisebb robbanószerkezet.
„Egy ilyen tragédiának soha nem lett volna szabad megtörténnie” – írta Régis Juanico polgármester a közösségi médiában.
Sébastien Lecornu miniszterelnök közlése szerint 150 rendőr sérült meg a zavargásokban. A kormányfő úgy vélte, egyes csoportok a tiltakozásokat a jövő évi elnökválasztás előtti „bemelegítésként” használják fel.
„Senki sem kényszerítheti rá politikai napirendjét az országra erőszakkal” – jelentette ki.
Az iskolai problémák miatt robbant ki a tiltakozás
A tüntetések hátterében az iskolai dolgozók hiánya, a leromlott állapotú középiskolák és a megélhetési költségek emelkedése áll. Az elmúlt hetekben több százezer diák vonult utcára, hozzájuk szakszervezeti tagok és más tiltakozó csoportok is csatlakoztak, köztük a 2018-ban indult sárgamellényes mozgalom képviselői.
Emmanuel Macron francia elnök kemény fellépést ígért a rongálások elkövetőivel szemben.
„Azokat, akik megrongálták és megtámadták a prefektúrákat, valamint az üzleteket, sőt kifosztották a városházáinkat, bíróság elé állítják és megbüntetik” – közölte.
A politikai feszültséget tovább növelte, hogy Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője a rendőröket azzal vádolta, hogy „rávetették magukat” a tüntetőkre, miközben elítélte a fosztogatást és a gyújtogatást. Lecornu veszélyesnek és cinikusnak nevezte a kijelentéseit. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője pedig azzal vádolta Mélenchont, hogy szítja az erőszakot.



