Az amerikai félidős választások után a republikánusokat támogató Elon Musk két meghatározó vállalata, a Tesla és SpaceX részvényei esni kezdtek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Mindkét vállalat részvényei mintegy 1,8 százalékkal gyengültek a keddi tőzsdezárás utáni kereskedésben. Azoknak a befektetőknek, akik az egyik vagy mindkét vállalat részvényeiből tartanak, a demokraták elsöprő félidős választási győzelme – az úgynevezett „kék hullám” – kettős csapást jelenthet – írja a Világgazdaság.
Donald Trump félidős veresége egyrészt felerősítheti a mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályozás szigorításával kapcsolatos aggodalmakat,másrészt megkérdőjelezheti az elektromosautó-gyártó Tesla és a rakétatechnológiával, mesterséges intelligenciával, valamint műholdas szolgáltatásokkal foglalkozó SpaceX egyesülését.
Bár a kongresszus önmagában nem tud megakadályozni egy ilyen ügyletet, a megerősödött demokraták képesek lehetnek lelassítani a folyamatot – véli Vikram Rai, a First New York szakértője.
„Ha a demokraták mindkét kongresszusi házban többséget szereznek, mindkét részvény jelentős, a negatív hírekből fakadó kockázatoknak lesz kitéve” – tette hozzá.
A Tesla részvényei 34 százalékkal erősödtek a július végi mélypontjuk óta, amit a mesterséges intelligencián alapuló termékekkel, valamint a SpaceX-szel való esetleges egyesüléssel kapcsolatos befektetői optimizmus hajtott. A SpaceX, amely az év eleji tőzsdére lépésével a világ legértékesebb vállalatai közé emelkedett, több milliárd dolláros bevételhez jut az amerikai kormányzati megrendelésekből. Részvényeinek árfolyama a júniusi első nyilvános részvénykibocsátás óta lényegében stagnál, miközben a vállalat továbbra is hatalmas, 1900 milliárd dolláros piaci értékeltséggel rendelkezik.
A félidős választások közeledtével különösen élessé vált annak kockázata, hogy Musk és vállalatai több megosztó politikai kérdés kereszttüzébe kerülnek.



