Csütörtökön legalább 15 európai járatot ért bombafenyegetés – írta a Politico. Az Aer Lingus Dublinból Rómába tartó gépét katonai kísérettel a franciaországi Évreux-be irányították, Bulgáriában három Ryanair-járatot fenyegettek meg. A hét elején már hét hasonló eset történt, robbanószert akkor sem találtak.
Az Euronews szerint francia légierő a gépeket küldött a Dublin-Róma járat mellé, „amint a fenyegetést jelentették”. Sébastien Lecornu kormányfő hivatala később közölte: a gép biztonságban leszállt a Párizstól északnyugatra fekvő Évreux-ben, a fedélzeten tartózkodó 157 embert biztonságba helyezték.
A Wizz Air Milánóból Varsóba tartó gépét Bécsbe, a Ryanair London-Szófia járatát Plovdivba terelték. Két további, Koppenhágából és Madridból Szófiába tartó Ryanair-járatot is fenyegetés ért.
A Finnair Rómába és Bécsbe tartó gépét leszállás után ellenőrizte a rendőrség, előbbit olasz vadászgépek kísérték.
Brüsszelben a LOT varsói járatát vizsgálták át, eredménytelenül. A cseh rendőrség négy prágai járatnál „alacsonynak” ítélte a fenyegetések súlyosságát.
A Politico szerint hétfőn és kedden Spanyolországban, Lengyelországban, Olaszországban és Bulgáriában hét utasszállítót vizsgáltak át, a riasztások miatt a varsói Chopin repülőteret is ideiglenesen lezárták. A Euronews szerint a brit kormány „rosszindulatú, hamis fenyegetéseknek” nevezte az eseteket.
Jan-Arwed Richter, a JACDEC légiközlekedés-biztonsági elemzőcég vezetője szerint alacsony a kockázata, hogy valaki valóban bombát csempésszen egy gépre.
„Ma szinte elképzelhetetlen, hogyan lehetne robbanóanyagot feljuttatni egy utasszállító fedélzetére. Az utolsó valódi merénylet 2015. október 31-én történt egy Egyiptomból Oroszországba tartó járaton, biztonsági hiányosságok és személyzeti mulasztások miatt, amelyeket azonnal orvosoltak” – mondta a lapnak.



