ACNEWS

Polgár Tünde: Bízom benne, hogy jól neveltük a fiam

Polgár Tünde életében hatalmas változás fog bekövetkezni nemsokára. Kisfia Dani, - aki már nem is olyan kicsi- ugyanis elhagyja az országot, hogy négy évig egy neves egyetemen tanuljon. A sztáranyuka ugyan aggódik majd gyermekéért, de az évek során olyan értékeket adott át neki, ami miatt megbízhat benne.

Hirdetés
Ad image

Polgár Tünde életében hatalmas változás fog bekövetkezni nemsokára. Kisfia Dani, – aki már nem is olyan kicsi- ugyanis elhagyja az országot, hogy négy évig egy neves egyetemen tanuljon. A sztáranyuka ugyan aggódik majd gyermekéért, de az évek során olyan értékeket adott át neki, ami miatt megbízhat benne.

Minden anya életében eljön az a nehéz pillanat, amikor szembesülnie kell azzal, hogy gyermeke hamarosan elhagyja a családi fészket, kiürül a szobája, és már nem tud akármikor csókot nyomni az orcájára. Ez az idő most elérkezett Polgár Tünde életében is, aki egy megható poszttal tudatta követőivel, hogy Dani elvégezte az iskolát.

„Felnőtt és felnőtt lett. Kezében a diploma- elballagott. Ma büszkén, de gyomorgörccsel ültem végig a graduation ceremóniát. Mert tudom, hogy már nagyon közel a perc, amikor kirepül: az otthonunkból, az országból. Ezt a sírással vegyülő büszkeséget, ezt a megnyugvást ugyanakkor új aggodalmat gerjesztő pillanatot csak egy szülő értheti. Mosolygok, miközben a szívem megszakad: itt az ideje, hogy elengedjem és bízzak abban, hogy jól csináltam azt, amihez nincs tankönyv: felneveltem. Szeretlek, Én örökké pici fiam: küzdj meg az álmaidért és teljesüljenek! És soha ne feledd: mi, a szüleid, mindig itt leszünk neked!” – írta Tünde.

A sztáranyuka fia, mint kiderült három helyre is jelentkezett továbbtanuláshoz, és mindenhova felvették. De, hogy hová viszi az útja, arról Polgár Tünde mesélt az AcNewsnak.

„Nagyon kedves kis ballagás volt. Persze korlátozott számban lehetett csak részt venni rajta, de ez is valami. Voltak olyan iskolák, ahol ezt sem engedték. Dani egy itthoni amerikai gimnáziumot végzett el, így volt neki diplomaosztás is. Megható volt a ceremónia. Kicsit sírtam is olyan helyesek voltak – kezdte beszámolóját Tünde, aki egy kerti partit fog tartani búcsúztatóul Dani barátainak, hiszen idén nyáron el fognak válni útjaik.

„Dani jól kezelte a ballagást, de most kezdi érezni azt, hogy elválnak hamarosan a z útjaik a barátaikkal. Mindenki szétszéled a világban. Még egy össznépi grill partit fogunk tartani, hogy megünnepeljük az elmúlt éveket – folytatta, majd azt is elárulta lapunknak, hogy Dani melyik országban tölti a következő éveket. – Jelentkezett Amerikába, Hollandiába és Ausztriába is egyetemre, és felvették mindenhova. Végül Amszterdamot választotta, ott fog tanulni üzleti szakon művészeti menedzsementet. Kicsit örülök is neki, hiszen így azért közelebb marad, New York egy félelmetes hely, ott jobban aggódtam volna érte. A repülőút is csak két órás lesz, többször fogjuk látni, minthogy ha egy óceán választana el minket. Nem tudom milyen gyakran láthatjuk majd egymást, der az biztos, hogy az édesanyja sűrűbben fogja zaklatni mint ahogy ő azt szeretné.”

Tünde persze tartja magát, de belül érzi, hogy egyre közeledik az a perc, amikor el kell engednie a fia kezét.

„Ez a legnehezebb, érzem, hogy lassan kiürül a kis szobája, nem lesz ugyanolyan az otthonunk nélküle.”

Persze az embernek okvetlenül eszébe jut pár dolog, ha Amszterdam szóba esik, gyakran látogatnak ki a turisták azért, mert esetleg olyan dolgokat csinálhatnak, amik a saját országukban nem engedélyezett. Az anyuka viszont egyáltalán nem aggódik emiatt.

„Adtam neki tanácsot; Ne legyen hülye! Bízom benne, hogy jól neveltük. Nem először van egyedül külföldön, és megtanítottuk arra, hogyan viszonyuljon az emberekhez, idegenekhez. Nem aggódom, hogy miket fog kint csinálni, hiszen pont azért mert szabad a dolog, már nem annyira buli. A tiltott dolgok mindig érdekesebbek. Amúgy is, az a legutóbbi ’ginás kaland’ elvette az ilyesmitől a kedvét. Tudom, hogy megfogadja az intelmeinket és ésszel fog élni. Azt is tudja, hogy a csajozást is csak módjával lehet csinálni, hiszen a tanulás a legfontosabb.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés