Kétségbeesve hívott telefonon segítséget hajnalban egy nyírtelki férfi, hogy a szomszédasszonyát a 29 éves férje, Sz. D. többször megkéselte. A félholt nő ki tudott menekülni a házból, és tőle kért menedéket. A vérző anya nem is magáért aggódott, hanem a 1,5 éves gyermekéért, akit nem tudott a házból kimenekíteni, mert a férje bezárta egy szobába.
Miután a hívás befutott a TEK központjába, a parancsnok Budapestről instruálta a nyíregyházi kollégáit. Bár Sz. D. korábban azt kiabálta, hogy mindenkit megöl, aki bemegy a házba, majd magával is végez, a speciálisan kiképzett elitalakulatot ez nem hatotta meg.
Rárúgták az ajtót az asszonyverő férfira, aki addigra eszméletlenül feküdt. A fenyegetése ezen részét tényleg beváltotta volna, mert a késével saját magán ejtett sérüléseket. A kisgyermeket egy másik szobában sértetlenül találták – adta hírül a police.hu.
A vérző asszonyt és a férjét kórházba szállították. Sz. D.-t különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították. A nyomozást most lezárták, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. A férfi most letartóztatásban várja, hogy sorsáról a bíróság döntsön. Az ügyről korábbi közlemény ITT érhető el.