Régóta foglalkoztatja a Budapesti Állatkertet, hogy a szülőkkel érkező gyerekek minél olcsóbban juthassanak be. Hétfőn létrejött a megállapodás az Egyszülős Központtal, hogy ezt a kedvezményt tovább szélesítik.
– Már a megállapodás előtt is igyekeztünk a családoknak segíteni, hogy olcsóbban vehessenek belépőt. Közel 25 éve létezik nálunk testre szabott családi jegy – mondta Hanga Zoltán a Budapesti Állatkert szóvivője az AcNews-nak.
– Az ismert, hogy sokféle összetételű család létezik, a jegyeket is eszerint kategorizáljuk. Van két felnőtt plusz egy, két, három vagy négy gyerekes, tavasztól pedig létezik már ugyanez egy szülővel is. Most még plusz kedvezményt adunk a felnőttes családi jegyekből azoknak, akik az Egyszülős Központ által kiállított igazolványt bemutatják. Ez további 20 százalék kedvezményt biztosít. Ez egyelőre az egy szülő plusz egy gyerekre érvényes, mert az a tapasztalatunk, hogy ez a „felállás” a leggyakoribb. Megállapodtunk abban is, hogy ennek nincs határideje, és ez most már érvényes. Ez azt jeleni, hogy a 6900 Ft helyett nekik csak 5520 forintotba kerül a belépő – mondta Hanga Zoltán.