ACNEWS

Szijjártó: A legfontosabb feladat az eredmények megvédése, a növekedés fenntartása

Az ukrajnai háború miatti komoly gazdasági kihívások közepette a kormány legfontosabb feladata az eddigi eredmények megvédése, a növekedési pálya fenntartása, amihez újabb beruházásokra van szükség - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hirdetés
Ad image

Az ukrajnai háború miatti komoly gazdasági kihívások közepette a kormány legfontosabb feladata az eddigi eredmények megvédése, a növekedési pálya fenntartása, amihez újabb beruházásokra van szükség – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Kostal-csoport beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a német autóipari beszállító vállalat Budapesten hozza létre első globális üzleti szolgáltatóközpontját. A projekt a tervek szerint 360 új munkahelyet teremt, s a cég a jövőbeli alkalmazottak számára 1,15 milliárd forint értékben képzési programot indít, amelyhez az állam 570 millió forint támogatást nyújt.

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt két és fél évben a koronavírus-járvánnyal és az ukrajnai háború kirobbanásával kétszer is óriási sokk érte a világgazdaságot, amelynek ezek nyomán teljesen megváltozott a szerkezete.

Ezért szerinte olyan beruházásokra van szükség, amelyek „a hozzáadott érték, a technológiai színvonal és a képzett munkaerő felvételének tekintetében megfelelő szintet tudnak hozni”.

A kormány ezért kulcságazatként tekint az üzleti szolgáltatóközpontok szektorára, amelynek területén Magyarország az elmúlt években piacvezetővé vált a közép-európai régióban – hangsúlyozta. Majd hozzátette, hogy ma 156 üzleti szolgáltatóközpont működik hazánkban, amelyek összesen 70 500 embernek adnak munkát, ami 53 százalékos növekedés öt éven belül.

Szijjártó Péter szerint az egyre összetettebb feladatokat ellátó ágazatnak ráadásul hatalmas szerepe van a tehetséges, több nyelvet beszélő, diplomás fiatalok Magyarországon tartásában.

Rámutatott, a szektorban dolgozók mintegy 83 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, átlagéletkoruk 33 év és általában két vagy több nyelvet beszélnek, 15 százalékuk pedig külföldi állampolgár.

A miniszter aláhúzta, hogy hazánkban továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget: 6000 cég összesen 300 ezer embernek ad munkát az országban.

Magyarországnak emellett Németország a legnagyobb kereskedelmi partnere: a forgalom tavaly rekordot döntött, értéke 60 milliárd euró közelében volt, amelyből a magyar export 32 milliárd eurót tett ki. A lendület ráadásul kitart, ugyanis az idei év első két hónapjában a kétoldalú kereskedelem volumene további 12 százalékkal bővült – sorolta.

A Kostal-csoport öt kontinens 21 országában, 46 helyszínen van jelen. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!