Budapesten a 18. kerületi Gloriett lakótelepen élő. H. Andrea gyanútlanul sétált a kiskutyájával, Bertával, amikor az utcán a semmiből feltűnt két harci kutya. Zsákmányt láttak a kis puliban, mert minden előzmény nélkül megtámadták.
„Nem szoktunk sokat menni ilyenkor, nagyjából egy 5-10 kilométert csak. Éppen egy kutyajátszó és egy kültéri kondipark mellett haladtunk el – mesélte Andi a törénteket a Ripostnak. – Bertát pórázon vezettem, amikor hirtelen a semmiből ránk rontott két, nagytestű harci kutya. Az egyik nekiesett a kutyámnak. Nekem annyi erőm volt, hogy belenyúltam a kutya a szájába és szétfeszítettem azt, hogy Berta ki tudja húzni a fogai közül a hátsó lábát. Mindeközben engem is nagyon csúnyán szétharaptak.”
Andi próbáltam védeni a kutyámat, így felrakta egy kocsira és ráhasalt, hogy inkább őt támadják. A megvadult ebek letépték a nadrágját és összeharapták a kezemet. Andrea mellett végig ott állt a barátnője, őt nem bántották. Próbált segíteni nekik, az egyik harci kutya felé rúgott, hátha elmenekülnek. Odébb négy férfi álldogált vaslapáttal a kezében. Közmunkások voltak, végignézték a támadást, de a segítségkérésre sem mozdultak.
„A kutyám nem tud ráállni a hátsó lábára, húzza magát. A hátán több seb lett, a legnagyobb talán úgy 10 centis lehet… – sorolta Andi. – Az állatorvos szerint nagy szerencsénk volt. Az eset után közzé tettem a helyi Facebook-csoportban, hogy mi történt. Ott mondták, hogy tudják, hogy hova tartoznak a kutyák. Kiderült, hogy állandóan kiszöknek, rettegnek a szomszédok is tőlük, de nem mernek lépni. Én végül feljelentést tettem a rendőrségen…” – tette hozzá Andi.