Április 4-én, csütörtökön startolt a magyar mozikban Az első ómen. A filmet az alkotók az 1976-ban bemutatott mára már klasszikussá avanzsált mű, az Ómen előzménytörténetének szánták, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az első ómen ugyanis nagyon sok sebből vérzik. Félelmetesnek koránt sem tudnám nevezni, bár előnye, hogy mindössze kettő darab jumpscare-t tettek bele az alkotók. Inkább az eredeti film nyomdokait követve a feszültségkeltésre helyezték a hangsúlyt. Az új változat rendezője Arkasha Stevenson görcsösen próbált a klasszikus remekmű nyomvonalát követni, olyannyira, hogy még az első gyilkosságok kivitelezése és sorrendje is stimmel nagyjából. Csak éppen azt az esszenciát nem sikerült újraalkotnia, ami Richard Donner filmjét naggyá tette.
Súlytalan horrorral riogatnak a mozikban
A félelmetesnek szánt apácák tömegei inkább nevetségesek, mint hátborzongatóak, míg a papok inkább töketlenek. A főszereplőt, Margaretet alakító Nell Tiger Free egyszerűen súlytalan. A színésznő képes volt végig játszani az egész filmet egy darab arckifejezéssel: kérdőn, őzikeszemekkel bámul a messzeségbe, miközben szemmel láthatóan nem ért az égadta világon semmit. Ahogy valójában mi se túlzottan, ugyanis az embernek a film végén az az érzése, hogy a felét kivágták annak. Ami alapvetően nem lenne baj, miután a 2 órás mű így is elképesztően vontatott. De mintha nem a megfelelő részeket tüntette volna el a becsiccsentett vágó a végén.
Ráadásul nincs miért és kiért izgulnunk. A slusszpoén ugyanis előre le van lőve. Meg fog születni az Antikrisztus, a kérdés mindössze az, hogy ki lesz az anyja. De valamiért a nézőt ez sem igazán érdekli. Hiszen az, aki már látott horrort, nagyjából 10-20 perc alatt meg tudja fejteni, hogy vajon melyik hasát simogató apáca fogja hirtelen megszülni az emberi élet végét elhozó fiút. A problémákat pedig még hosszú mondatokon keresztül sorolhatnánk. De az olyan kis apróságokon, hogy az 1970-es években minden árva, 6-8 éves kislány folyékonyan beszél angolul, vagy, hogy az apácazárdában a férfiak kényük-kedvük szerint mászkálhatnak már valahogy átsiklik az ember tekintete. Maximum egy gúnyos kacajt engedünk meg magunknak, mert jön is a következő probléma, amitől szintén röhöghetnékünk támad. Vagy éppen felfordul a gyomrunk, ahogy az operatőr Róma felett rángatja a drónját vágóképként.
A film ami nem akart több lenni
Szerencsére pozitív dolgot is lehet mondani erről a műről. Egyik nagy előnye, hogy egy másodpercig nem akar több lenni, mint ami. Ez egy középkategóriás horror, ami szerette volna megidézni az Óment és az Apáca című filmet. A baj inkább az, hogy bár az Apáca se említhető egy napon az Ómennel, vagy a Rosemary gyermekével (ha már asszony, aki a sátán gyermekével terhes), ez a film még az Apácával sem. A CGI-ra szánt pénzt szemmel láthatóan elszórták egy képzelt szülési jelenetre. Bár ez a jelenet tényleg hátborzongató lett, de a film végére már nem maradt pénz. Így maradtak az olcsó lángnyelvek és a Painttel rajzolt sátán kutyája, akinek már megváltást jelentene a halál.
