Komoly biztonsági problémákkal küszködik az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég. A hibák pedig sorra halmozódnak a cégnél. Mindenki hallott már a vészkijárat menet közbeni kiszakadásáról, meg arról, hogy a kerék egyszerűen kiszakadt a helyéről felszállás közben. Ezek pedig még csak azok az esetek, amik januárban történtek… Még félelmetesebb az, hogy a Boeing nem ad magyarázatot a műszaki hibák tömegére, amik miatt sorra történnek a balesetek. Mindezt az is tetőzi, hogy John Barnett 62 éves korában, miután több mint 30 éven keresztül volt a cég mérnöke rejtélyes körülmények között elhunyt. Pár nappal azelőtt, hogy vallomást tett volna a munkaadójáról. A Blick segítségével összeszedtük most az elmúlt hónapok céghez köthető baleseteit.
Kiszakadt a vészkijárat
Január 5-én az Alaska Airlines gépe Portlandből Ontarioba tartott, amikor megtörtént a legnagyobb Boeing-baleset. Mindössze 30 perce volt a gép a levegőben, amikor a 26. sornál lévő vészkijárat kiszakadt a helyéről. Ekkor a gép 5000 méter magasan volt. Szerencsére senki se sérült meg súlyosan, mivel valamilyen csoda folytán éppen nem ültek az ajtó mellett. Mindössze pár ruha és mobiltelefon repült ki a lukon, ami valaha ajtó volt. Az ajtót végül egy portlandi lakos találta meg a kertjében.
Indítás előtt leesett a kerék
A világ még mindig lábadozott a sokkból, amit a vészkijárat kiszakadása okozott, amikor a másik baleset történt. A Delta Airlines egyik gépe a felszállás előtt elvesztette a kerekét. A pilóták ekkor már megkapták a felszállási engedélyt és éppen gurultak volna ki a pályára, amikor egy másik pilóta rádión jelezte, hogy lehet nem ez lenne életük ötlete. Kerék nélkül ugyanis se fel se leszállni nem túl egészséges.
Ezután landolás előtt szakadt ki a kerék
Az első két baleset napokon belül történt meg, a harmadikra már márciusig kellett várnia az utasoknak. Az első két esetet még olcsón megúszta a cég, hiszen nem történt jelentős anyagi kár, azonban a leszakadt kerék itt már egy parkolóra zuhant rá. Totálkárosra törve több autót. A Boeing 777-es San Francisco-ból indult Oszakába, de nem jutott messzire. A gép kereke kiszakadt, így kénytelenek voltak kényszerleszállást végrehajtani Los Angelesben.
Rázva nem keverve
Nem sokat kellett várni az első olyan balesetre, ahol már személyi sérülés is történt. Egészen pontosan 50-en szenvedtek el kisebb-nagyobb sérüléseket, amikor egy Boeing 787-9 Dreamliner elindult Sydneyből Aucklandbe. Egy műszaki probléma miatt hevesen rázkódni kezdett a gép, az utasok pedig keresztül-kasul röpködtek a kabinon keresztül. Már, akinek nem volt szerencséje, és nem kapcsolta ki az övét. Végül több mint egy tucat embert kellett mentővel elvinni a kórházba. De a gép időben leszállt.
Búcsú a törzsrésztől
A listának pedig még mindig nincs vége. Márciusban ugyanis sikerült tripláznia a cégnek. A hónap közepén Újfent San Franciscoból indult neki a repülő a nagyvilágnak, de ezúttal Medfordba próbált eljutni a United Airlines. Senkinek se volt gyanús semmi, eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben megy. A repülés és a leszállás is gördülékenyen lezajlott. Majd kiderült, hogy a gép törzsének egy része hiányzik.
A motor burkolata leválik
Áprilisban történt az utolsó meghibásodás. Éppen, hogy elhagyta a Southwest Airlines gépe a kifutót, amikor egy szépen kivitelezett kanyarral vissza is tért oda. Ennek oka, hogy a gép motorburkolata leszakadt, majd nekicsapódott a szárnynak. Szerencsére egy karcolás nélkül megúszta mindenki a malőrt.
Ezek pedig csak kiemelt példák. Januárban ugyanis a cég egyik repülője kigyulladt menet közben, egy másik nem tudott elindulni, mert szivárogtak az oxigénpalackok, míg egy harmadik esetben berepedt a pilótafülke ablaka.