ACNEWS

Beköszöntött a tavasz – Ezekre figyeljünk oda, hogy visszanyerjük az erőnket

Hivatalosan is beköszöntött a csillagászati tavasz, ezzel együtt pedig a megújulás időszaka. Lapunk utánajárt, hogy a téli álomból felébredve hogyan nyerhetjük vissza az energiánkat és egészségünket.

Hirdetés
Ad image

Hivatalosan is beköszöntött a csillagászati tavasz, ezzel együtt pedig a megújulás időszaka. Lapunk utánajárt, hogy a téli álomból felébredve hogyan nyerhetjük vissza az energiánkat és egészségünket.

A mai naptól hivatalosan is tavasz van, amely az időjáráson is látszik. Lassan elrakhatjuk a télikabátot, ami azzal jár, hogy többet is mutatunk magunkból a külvilágnak. A téli fáradtság a legtöbb ember életében jelen van, de egy kis odafigyeléssel ezt kiküszöbölhetjük. Az AcNewsnak Ötvös Edina, egészségsherpa mondta el, mitévők legyünk ilyenkor.

„Az idei évből már eltelt két hónap. Sok embernek született újévi fogadalma, hogy egészségesen fog élni, megváltoztatja a táplálkozását, ám a lendület ilyenkorra már alább szokott hagyni. Ekkor szembesülünk sokszor azzal, hogy ugyan szeretnénk változtatni az életünkön, de nem tudjuk, hol induljunk el” – kezdte lapunknak az Edina Turally márka megállapítója, aki azt javasolja, hogy próbáljuk ki az évszázadok során bevált böjti időszakot.

„Elindult a böjti időszak, amelyet sokan vallási okokból tartanak, mások ezt méregtelenítésnek hívják. Nem újkeletű ez a felfedezés, hiszen sok éve működik. Nem csak azért szoktunk ebbe belekezdeni, hogy a súlyunkat visszahozzuk az ideáls állapotba, hanem azért is, hogy visszanyerjük az energiánkat. Aki tudatosan él, az már felismerte, hogy a méregtelenítéssel az erőnk is visszatér” – folytatta a szakember, majd elmondta azt is, hogy ne csak az egészséges életmódra figyeljünk oda, hanem a környezetünkre is.

„A tavaszi nagytakarítással megszabadulhatunk a felesleges dolgoktól, az otthoni porcicáktól, átnézhetjük a konyhát, megejthetünk egy gardróbrendezést, és azt, amire nincs szükségünk, elajándékozhatjuk, ezzel szellőssebbé téve az élethelyünket. Ez is hozzájárul a tavaszi jólétünkhöz. Ha mindezzel megvagyunk, jó ha odafigyelünk arra is, hogy ne csak nyáron, hanem ilyenkor is megfelelő legyen a folyadékbevitel, illetve próbáljunk meg minél több szezonális gyümölcsöt fogyasztani.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés