ACNEWS

Biztonságos az aszpartám – a dietetikusok szerint

Fotó: Unsplash
Fotó: Unsplash
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az aszpartám édesítőszert lehetséges rákkeltő kategóriába sorolták, ettől még használata teljesen biztonságos.
Hirdetés
Ad image

Mint arról az AcNews már korábban beszámolt, a WHO-hoz tartozó Nemzetközi Rákkutató Ügynökség a „lehetséges rákkeltő” kategóriába sorolta az aszpartámot.

A hírrel kapcsolatban rengeteg találgatás látott napvilágot, hogy bevonják-e a jövőben az élelmiszeriparban széles körben alkalmazott édesítőszert. Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az RTL Híradónak azt mondta, hogy nem az bizonyosodott be, hogy az aszpartám közvetlenül rákkeltő lenne. A biztonságos fogyasztásra vonatkozó beviteli határértéke is megmaradt, azaz tulajdonképpen semmi nem fog történni.

Eszerint egy 60-70 kilogramm közötti embernek naponta több mint 9-14 doboz aszpartámos üdítőt kellene meginnia ahhoz, hogy átlépje a határértéket. Ez nagyjából tízszerese az átlagos fogyasztásnak.

A WHO szerint sem utalnak arra az új kutatási eredmények, hogy az alkalmi fogyasztás kockázatot jelentene. A cégeket sem kérik arra, hogy távolítsák el termékeikből, inkább ehelyett mértéktartásra szólítják fel a gyártókat és a fogyasztókat.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szerdán külön sajtóközleményben reagált arra, hogy a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség a 2B besorolásba kategorizálta az aszpartámot. Az MDOSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban ugyanide soroltak több savanyított zöldséget is, például a csemegeuborkát. De a mobiltelefonálás és a LED lámpa használata is ebbe az alacsony kockázati körbe tartozik. Sőt, az aszpartámnál lényegesen jobb megítélésű sztívia édesítőszer is ebben a csoportban található.

Az MDOSZ azt írja, hogy az édesítőszerek között az aszpartám az egyik legalaposabban vizsgált élelmiszer-adalékanyag. Az 1984 óta engedélyezett édesítő biztonságosságát legutóbb 2013-ban, illetve múlt pénteken erősítették meg a hatóságok.

„Elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy az élelmiszer-összetevők, adalékanyagok biztonságos fogyasztását az arra hivatott hatóságok időről időre ellenőrizzék és felülvizsgálják, ez így természetes. Az azonban káros, hogy az eredményt meg sem várva félrevezetően leegyszerűsített, néha szenzációhajhász és riadalomra okot adó hírek jelennek meg ezekről a szakmai vizsgálatoktól függetlenül. Ez sok emberben okozhat fölösleges riadalmat azok körében, akik például cukorbetegségük okán speciális diétára kényszerülnek és édesítőszereket fogyasztanak. De általánosságban is rontja az élelmiszerbiztonságba vetett hitet, ha feltételezzük, hogy forgalomban lehetnek az egészségre súlyosan káros élelmiszerek” – mondta Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke.

Az édesítőszerek élelmiszer-adalékanyagok, kódszámaik az E-számok kódrendszerében az E900-as csoportba sorolva találhatók. Az élelmiszer-adalékanyagok felhasználását illetően hazánkban ugyanaz a jogszabály érvényes, mint az Európai Unióban. Jelenleg a 1333/2008/EK rendelet írja le az adalékanyagok felhasználásának szabályait. Ezek szerint egy adalékanyag csak akkor és olyan mennyiségben adható az élelmiszerhez, mely a fogyasztó egészségére nem jelent kockázatot. Továbbá nem vezeti félre a fogyasztót, használata technológiailag indokolt és más módon nem helyettesíthető, valamint alkalmazása előnyökkel jár a fogyasztó számára – írja az rtl.hu.

„A mostani felülvizsgálat az aszpartámra vonatkozó megengedhető napi beviteli értéken sem változatott, maradt a testsúlykilogrammonkénti 40 mg” – közölte Szűcs Zsuzsanna.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés