A NATO-tag Dánia úgy tűnik, azt tervezi, hogy fegyvertelen katonákat küld kiképzési céllal Ukrajnába. A dán hadsereg közlése szerint a katonák elsősorban abból a célból mennének, hogy tanuljanak az ukránok drónhadviselés terén szerzett tapasztalataiból. Erről Peter Boysen, a hadsereg főparancsnoka nyilatkozott.
„A katonák fegyvertelenek lennének, és messze a frontvonaltól tartózkodnának. Valószínűsíthető, hogy nyugat-ukrajnai kiképzőközpontokról van szó” – mondta.
Troels Lund Poulsen védelmi miniszter nem kívánta kommentálni az ügyet – szerinte ez a hadsereg hatásköre. Dánia a NATO alapító tagja, és a több mint három éve tartó orosz háború kezdete óta Ukrajna egyik legnagyobb támogatója – írja a heute.at.
Oroszország, nem meglepő módon, bosszúsan reagált. Vlagyimir Barbin, Oroszország dániai nagykövete kijelentette, hogy a döntés veszélybe sodorja a dán katonák életét. Szerinte ugyanis Ukrajna valamennyi katonai létesítménye – beleértve a nyugat-ukrajnai kiképzőközpontokat is – jogos célpontnak számít Putyin csapatai számára.