ACNEWS

Dráma a Sztárboxban: mocskos harcban győzött Rácz Jenő

Fotó: RTL
Fotó: RTL
A Sztárbox legjobban várt meccse nem ért véget a ringben, a műsor pedig morális kérdések sorát vetette fel.
Hirdetés
Ad image

Az biztos, hogy sem a séf, sem Istenes Bence nem sokat aludt vasárnap éjszaka. Míg az előző a győzelmét ünnepelte, addig ellenfele a sebeit nyalogatta. Nagyon szoros meccsen nyert Rácz Jenő. Ezt követően egy ország hallgatta döbbenten, amikor a szakács bevallotta Héder Barna mikrofonja előtt: „Ez egy mocskos meccs volt. De ilyen a box.”

Hogy mire is gondolt, akkor derült ki, amikor Istenes Bence is szót kapott. A műsorvezető elárulta, hogy azért nem akart először gratulálni Jenő győzelméhez, mert a szakács a meccs közben ordenáré dolgokat mondott neki. Szerinte ezért nem érdemelte meg a kézfogását. Rácz Jenő ezt hallva csak némán állt a kötélnek támaszkodva, nem cáfolt semmit.

Tény, hogy a két celeb előtte sem volt egymás barátja, ezúttal végképp nem lesznek azok. Ami az RTL-t már nem érdekli, hiszen Istenes Bence kiesett, már nem része a show-nak. De van-e létjogosultsága egy olyan műsornak, ahol az egyik versenyző a győzelem érdekében az ellenfelét aljas, nemtelen módon az emberségében megalázza. Majd minderre azzal magyarázza, hogy „ilyen a box”. De a sport soha nem lehet ilyen. Az amúgy kiválóan küzdő Rácz Jenő fegyvertárába bekerült az aljas pszichikai hadviselés is, ami elvette ennek a nemes sportnak a szépségét. Hiszen a másikban már nem az ellenfelet, hanem a megsemmisítésre váró ellenséget helyezi fókuszba. Mindennek egy országos nézettségű műsorban teret adni pedig több mint hiba.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés