ACNEWS

Egyetlen szó kerül a pápa sírjára

Ferenc / vatikán média - youtube-képernyőkép
Ferenc / vatikán média - youtube-képernyőkép
Nyilvánosságra hozta a Vatikán az elhunyt Ferenc pápa végrendeletét. Az egyházfő azt kérte, hogy sírkövén mindössze egyetlen szó szerepeljen.
Hirdetés
Ad image

Április 21-én, húsvéthétfő reggelén, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa. A Vatikán közleménye szerint a katolikus egyházfő halálát agyvérzés, valamint visszafordíthatatlan keringési elégtelenség okozta – írja a PolsatNews.

A Vatikán a hivatalos bejelentés után nem sokkal nyilvánosságra hozta Ferenc pápa 2022. június 29-i keltezésű végrendeletét is. A dokumentum egyik különlegessége, hogy az egyházfő világosan kifejezte, hogy sírfeliratára mindösszesen ennyi kerüljön: „Franciscus”.

Utolsó kívánsága szerint Ferenc pápa a korábbi hagyományoktól eltérő, szerényebb temetést kért és papírra vetette: nem kíván a vatikáni un. barlangokban nyugodni. Testét így Róma egyik legismertebb templomában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezik végső nyugalomra.

A szentatya végrendeletében az alábbi sorok olvashatók:

„A temetésem előkészítésének költségeit egy jótevőm fedezi, amelyet erre a célra már elkülönítettem, és amelyet a Santa Maria Maggiore-bazilikának kell átutalni. A részletekről utasításokat adtam Rolandas Makrickas érsek úrnak, a libériai káptalan rendkívüli biztosának.”

A dokumentumot a következő sorokkal zárta: „Az Úr jutalmazza meg azokat, akik szerettek és továbbra is imádkoznak értem. Életem utolsó szakaszának szenvedéseit az Úrnak ajánlottam fel a világbékéért és a népek közötti testvériségért.”

A szentatyát április 26-án, 10 órakor helyezik végső nyugalomra.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!