A baleset után a szülők rohantak kórházba a gyerekkel, ahol kivizsgálták. „Szerencsére a koponyája, a teste bal oldala, válla szenvedett csak kisebb zúzódásokat” – magyarázta az apa. A Volánbusz elnézést kért, és annyit mondott: vizsgálat indult. Azonban már biztos, hogy a szigetszentmiklósi Volánbusz sofőrje nem a szabályoknak megfelelően járt el, mert azonnal mentőt kellett volna hívnia – hangzott el az RTL Híradójában. Szerintük a sofőr megkérdezte a gyereket, hogy jól van-e, és még a telefonszámát is megadta neki, ha a szülei beszélni akarnának vele. Azt is írták, hogy a buszvezető „sajnos nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia.”
„Számunkra az a legmegdöbbentőbb, hogy a sofőr észre sem vette, hogy jármű ajtaja kinyílt és a 13 éves kislány a nem túl éles kanyarban az úttestre esett. A jármű vezetője csak akkor fékezett, amikor az utasok kiabálni kezdtek – mondta Turjánszky Balázs, a kislány édesapja. Szerinte a lánya sokkos állapotba került, nem tudott valós információt közölni az állapotáról. Azt végképp nem értette, hogy a járművezető nem hívta ki a mentőt. Ehelyett felsegítette a buszra a bajba került gyereket, és mintha mi sem történt volna, folytatta az útját. A gyerekek mesélték, hogy ez már nem először fordul elő ezen a járaton, csak eddig szerencsére nem esett ki senki.
Rejtély, hogy mitől nyílt ki az ajtó, a sofőr pedig miért nem vette észre? És miért nem hívott a gyerekhez mentőt, amikor kiderült, hogy baj történt? Ezekre a kérdésekre keresi a rendőrség választ. Naszályi Gábor Egységes Közlekedési Szakszervezet tisztségviselője is megszólalt az eset kapcsán. Elmondta, a sofőröknek olyan rossz műszaki állapotú járművet kell vezetniük, amelybe saját álláspontjuk szerint be se szállnának.