A magyar antifa támadások elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis elleni eljárásoknak vége lesz, ugyanis mentelmi jogot kap, így, hogy beszavazták az Európai Parlamentbe. 165 ezren voksoltak rá a Zöldek és a Baloldali Szövetség színeiben.
„A megerősítésre váró eredményektől függetlenül elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Ilaria Salis európai parlamenti képviselő lesz, és úgy gondolom, hogy a szavazatok lavinájával fogják megválasztani” – mondta előzetesen Nicola Fratoianni, a Sinistra italiana nemzeti titkára.
Ilaria 15 hónap után hazatérhet Olaszországba – írja a HírTV.hu.
Mint ahogy az AcNews arról korábban beszámolt, 2023. februárjában Budapesten letartóztattak egy olasz aktivistát, Ilaria Salist is, aki a szélsőséges Antifa csoporthoz tartozott. Társaival több embert is megvertek gumibottal, akikről azt hitték, szélsőjobbosok. Az ügyészség idén februárban 11 év fegyházbüntetést ajánlott fel a nőnek, ha elismeri az ellene szóló vádakat. Vallomást nem tett, a tárgyalást pedig széles mosollyal az arcán állta végig. Ezután Olaszországban hatalmas botrány tört ki, amiért bilincsben vezették elő az elsőrendű vádlottat. Később már arról panaszkodtak, hogy rossz körülmények között tartják a nőt a magyar börtönben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba.