Rosszul végződött a hét annak a boldvai utasnak, aki nem győzte kivárni a miskolci Búza téri buszmegállóban, hogy leszállhasson. Miközben a sofőr éppen más utasokat szolgált ki, a 20 éves férfi számon kérte, hogy miért nem nyitja ki a hátsó ajtót.
Ebből lett a vita, majd a dühös támadó véresre verte a sofőrt. Bár az utas elmenekült, még aznap elfogta őt a Készenléti Rendőrség – írta a police.hu. Kiderült, a verekedő ellen hasonló bűncselekmény miatt több elfogató parancsot adtak már ki.
„A támadó beismerte a tettét” – közölte a 24.hu kérdésére Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A buszsofőr súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel betegállományba került. Eközben a garázda utassal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.