Az idei év legnagyobb szenzációját eddig a hétszeres angol világbajnok szolgáltatta. Mint azt az AcNews megírta, Lewis Hamilton a jövő szezonban már nem a Mercedest, hanem a Ferrarit vezeti. Miután Alonso az újságírókkal kitárgyalta az Aston Martin ezévi fejlesztéseit, Hamilton igazolása is szóba került.
A spanyol pilóta elárulta: a bejelentés napján végig edzett, így csak késve értesült a fejleményekről.
„Talán meglepetés volt, nem fogok hazudni – idézte a kétszeres spanyol világbajnok szavai a formula.hu. „Nem is konkrétan a váltás miatt, hanem azért, mert kívülről nézve úgy tűnt, hogy nagyon kötődik a Mercedeshez és hűséges hozzájuk. Úgyhogy kicsit váratlan volt. De nem tudom a mögötte álló okokat, nem ismerem a történetet, ez a kérdés inkább neki szól.” Ezután arról kérdezték Alonsót, milyen tanácsot adna Hamiltonnak, aki gyerekkori álmának nevezte a Scuderiát a közösségi médiában megosztott posztjában. A spanyol ekkor verbális gyomrost vitt be a versenytársának. „Nem tudom. Tizenkét hónapja vagy két hónapja még nem ez volt a gyerekkori álma, gyanítom, mivel akkor még másféle álmokról beszélt…” – jegyezte meg a 42 éves pilóta. Alonso azért hozzátette: a Ferrarinál tavaly év végén már adott volt egy gyors autó, így talán pont Hamilton lesz az a hozzávaló, amelyre szüksége van a csapatnak a vb-sikerhez.