Sharon Stone elárulta, hogy ráment a karrierje, mikor évekkel ezelőtt AIDS-aktivistaként kiállt egy jó ügyért.
A színésznő a szaúd-arábiai Vörös-tenger Nemzetközi Filmfesztiválon tartott beszédében mondta el, hogy annak idején feláldozta karrierjét a HIV/AIDS-kutatásért folytatott küzdelem érdekében. Az 1990-es évek közepén, az AIDS kutatással foglalkozó amfART adománygyűjtő szervezet mögé állt, ez pedig lerombolta a filmes karrierjét. Hozzátette; egyáltalán nem bánta meg a döntését. Mikor átvette a szervezet elnöki posztját, nyolc évig nem is filmezett.
„Fogalmam sem volt arról, hogy ekkora ellenállásba fogunk ütközni, és ilyen mértékű gyűlölethullámmal kell majd szembenéznünk. Úgyhogy felvettem a védőruhát és mikroszkóp alatt megnéztem a vírust. Tudnom kellett, hogy mi az a dolog, amitől mindenki megőrül” – mondta Sharon Stone, aki ezek után még 25 évig folytatta aktivistaként.
„Egészen addig maradtam, amíg végre el nem értük azt, hogy az AIDS ellenszerét úgy reklámozzák a TV-ben, mint az Aspirint. Viszont az idő alatt többször is halálosan megfenyegettek. Féltettem az életem, de kitartottam a küldetésem mellett. Hatalmas előrelépés ez. Az akkori számokhoz képest most 37 millió ember HIV-fertőzött, de tudnak élni és nincsenek tüneteik.”