ACNEWS

Megszólalt Harry herceg taxisofőre: Én élveztem az üldözést

Fotó: Youtube
Fotó: Youtube
Egy New York-i taxisofőr 10 percig fuvarozta Sussex hercegét és hercegnéjét, miközben megpróbálták lerázni a fotósokat. Szerinte a pár nagyon ideges volt az út alatt.
Hirdetés
Ad image

Sukhcharn Singh, akit csak Sonny néven emlegetnek, a BBC-nek elmondta, hogy egy helyi rendőrőrsnél vette fel a hercegi párt Manhattan belvárosában.

Harry és Meghan szóvivője közleményben tudatta, hogy Harryék „könyörtelen üldözést” éltek át, a paparazzók által két órán keresztül. A New York-i rendőrség megerősítette az incidenst, és azt mondta, hogy számos fotós „kihívás elé állította a közlekedésüket”.

A taxisofőr szemtanúja volt a történteknek, ő azt mondta nem látta életveszélyesnek az „üldözést”.

„A 67. utcán voltam, és akkor egy biztonsági őr leszólított. A következő pillanatban Harry herceg és a felesége pattantak be a taximba” – mondta.

„Elállt előlünk egy kukásautó, hirtelen paparazzók jöttek, és elkezdtek fotózni.”

Harry és Meghan éppen megmondták volna úti céljukat, amikor a biztonsági őr közölte, hogy térjenek vissza a rendőrőrsre.

„Idegesnek tűntek, szerintem egész nap üldözték őket, vagy valami ilyesmi” – mondta Singh

A pár egy díjátadó ünnepségen – a Ms Foundation Women of Vision Awards – vett részt New Yorkban Meghan édesanyjával, Doria Raglanddel együtt.

Amikor távozásuk után üldözőbe vették őket, a szóvivő szerint megpróbáltak menedéket keresni a paparazzók elől egy manhattani rendőrőrsre menve – ahol a taxisofős felvette őket.

A paparazzók, a sofőr állítása szerint nem voltak agresszívak az út során.

„Mögöttünk voltak. Úgy értem, rajtunk maradtak, nagyjából ennyi volt, semmi több. Tartották a távolságot” – mondta Singh, aki kedves embernek tartja Harryéket.

„Az utazás végén azt mondták, hogy ’Ó, örültem a találkozásnak’, és megkérdezték a nevem. Nagyszerű volt. Én élveztem. Tíz perces út, 50 dollár. Ezt nem lehet überelni!”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés