85-90 forint körül alakul idén húsvétkor a tojás átlagára. Ilyen olcsón utoljára két évvel ezelőtt szerezhettük be az ünnepi asztal elengedhetetlen kellékét. Jelentős hiányra a megnövekvő kereslet ellenére sem számítanak, a bevásárlást ugyanakkor nem érdemes az utolsó napokra hagyni – írja az Agroinform.
Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője szerint az árrésstopos tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott. A most tapasztalható 75-90 forint közötti átlagár pedig az ünnepekre is megmarad.
„A most beállt átlagár a növekvő kereslet hatására tovább emelkedhetne a csúcsszezonhoz közeledve, hiszen a beszállítói árakat nem fagyasztották be, így azok emelésével automatikusan nőhet a fogyasztói ár is. Ám a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás.”
Mint kiderült, a hazai termelők idén is képesek lesznek kiszolgálni az igények mintegy háromnegyedét. A fennmaradó részt pedig importból pótolják majd ki. Helyi szinten ugyanakkor véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, már most feltankolhat húsvétra. A tojás ugyanis megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napig is eláll.
Szomorú hír viszont, hogy – bár Európán belül a magyar tojástermelés versenyképesnek tekinthető -, romlik a hazai fogyasztási tendencia. A KSH adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.