Antal Timi az Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt, miszerint férjével második közös gyermeküket várják.
Az énekesnő ismét anyai örömök elé néz. A népszerű tehetségkutató egykori versenyzője a közösségi oldalán adta a világ tudtára a hírt, hogy családja ismét bővül. Tímea a fotón egy testhezálló ruhát visel, és egy kék lufit tart a kezében, ami arra utal, hogy kislányuk mellé ezúttal egy kisfiú érkezik hozzájuk.
Antal Tímea és párja 2016-ban ismerkedett meg egymással, kapcsolatuk pedig szélsebesen haladt előre. Két évvel az első randi után összekötötték az életüket, 2019-ben pedig Timi életet adott első gyermeküknek, Emmának, akió – a fotót nézve – láthatóan már nagyon várja a kistesót.