Egyelőre rejtély, mikor kerül az Országgyűlés elé a törvénytervezet, de az biztos, hogy a szülők ujjongva fogadják. Mint azt az Acnews megírta, évente több száz olyan gyerekhez hívnak mentőt, akik energiaitalt fogyasztottak. Ezt szeretné most megelőzni a kormány. A 24.hu információja szerint a fideszes Hollik István és a KDNP-s Nacsa Lőrinc képviselő még október elején terjesztette be azt a javaslatot, amelyben megtiltanák a 18 éven alattiaknak az energiaital vásárlását és fogyasztását.
Az egyeztetésbe az orvosszakmai és családvédelmi civil szervezeteket is bevonták, köreikben elsöprő támogatást élvezett a szándék. Nem úgy a Magyar Energiaital Szövetségnél, amely már most hevesen tiltakozik a törvénytervezet ellen. Az AcNews tavaly januárban arról írt, hogy Laky Zsuzsi kiborult, amikor megtudta, hogy ötödikes lányának osztálytársai energiaitalt isznak. Önmagában a fogyasztással kapcsolatban is vannak ellenvetései, a legfőbb kérdés számára azonban az, hogy a kiskorúak hogyan jutnak hozzá legálisan az egészségre káros italokhoz.
Ugyanakkor már több országban is betiltották a 18 éven aluliaknak az energiaital fogyasztást, így például Romániában is. Itthon felmerülhet opcióként, hogy dohányboltokba terelik az energiaitalokat. Így az üzletekre nem róna plusz terhet, hogy elkérjék a személyi igazolványt a fiataloktól. A dohányboltokba egyébként is csak 18 éven felüliek léphetnek be, így nem kellene az eddigieken felül újabb ellenőrzést végrehajtani.