Kanye West amerikai rapper horogkeresztes pólókat árul a honlapján. De szinte ezzel egy időben deaktiválták az X nevű közösségi oldalon lévő fiókját, ahol West az elmúlt napokban számos rasszista, nőgyűlölő és antiszemita posztot terjesztett.
A fekete horogkereszttel ellátott fehér pólók az egyetlen árucikk, amelyet West ruhamárkájának, a Yeezy-nek a honlapján lehet megvásárolni. Semmi szöveg vagy magyarázat nem kíséri a terméket, csak a „HH-01” felirat, ami vélhetően a „Heil Hitler” rövidítése. A póló 20 dollárért (7800 forint) kapható.
West az elmúlt napokban nőgyűlölettel, homofóbiával és antiszemitizmussal teli gyűlöletbeszédet posztolt a fiókján, amelyet több mint 32 millióan követnek. West dicsérte Adolf Hitlert, nácinak nevezte magát, és a zsidók ellen szólalt fel.
Hírességek, zsidó csoportok, gyűlöletellenes szervezetek és az X-hálózat más fiókjai felszólították az X platform tulajdonosát, Elon Muskot, hogy lépjen fel West ellen. Musk vasárnap leállította West X-fiókjának megfigyelését, és közölte, hogy „érzékeny tartalmakra vonatkozó figyelmeztetéssel” megjelölte azt, ezzel vitát gerjesztve a szólásszabadságról a milliárdos platformján – írja az Idnes.
Órákkal később West egy búcsúposztot tett közzé az X-en. „Leiratkozom a Twitterről (most már X). Nagyra értékelem, hogy Elon lehetővé tette számomra, hogy megszólaljak” – írta West. A fiókja ezt követően eltűnt. Nem volt azonnal világos, hogy ő maga deaktiválta-e, vagy a fiókot a platform törölte.
Nem sokkal a fiók eltávolítása előtt West egy másik posztban bejelentette, hogy a horogkeresztes póló kivételével minden terméket eltávolít ruházati cégének, a Yeezynek a weboldaláról. „Évek óta szerettem volna elkészíteni ezt a pólót. Az eddigi legnagyobb művészi teljesítményem” – állt a posztban.