A mai nap legizgalmasabb sporthíre, hogy 2017 után idén ismét Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot. Hosszú Katinka háromszoros olimpiai úszóbajnok ezúttal is fergeteges hangulatra számít a Duna Arénában.
Ma döntött a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), hogy a májusra tervezett és elhalasztott fukuokai vb helyett Magyarország lesz az esemény rendezője. A versenyt június 18. és július 3. között bonyolítják le, amelynek nemcsak Budapest ad otthont, hanem a vízilabdatorna meccseire Debrecenben, Sopronban és Szegeden is sor kerül.
Költséghatékonysági szempontok miatt kizárólag már meglévő létesítményekben zajlanak majd az események, még ideiglenesen sem építenek semmit a szervezők, ezért például az óriás toronyugrás nem szerepel a programban.
Rendhagyó módon az úszás és a szinkronúszás ezúttal az első hét programjában szerepel, a műugrás és a nyílt vízi úszás a második héten következik, a vízilabdatorna pedig értelemszerűen két hétig tart.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nagyon büszke rá, hogy Magyarország már másodszorra dob mentőövet a világnak, hiszen 2017-ben is „beugrók” voltunk, akkor a mexikói Guadalajara helyett rendeztük meg az eseményt.
„Sportolói oldalról közelíteném meg a hírt: ha valaki megkérdezi tőlem, melyik a szívemnek legkedvesebb érem, amit szereztem, a 2017-es, budapesti vb-n szerzett medált mondanám – magyarázta Katinka. – A Duna Aréna közönségének hangulata, az őrjöngés a lelátón szerintem minden versenyző emlékezetébe bevéste magát. Már csak erre visszagondolva is izgatottá válok. De nem csak a magyaroknak, a világ minden nemzetének hatalmas lehetőség, hogy mégis lesz idén világbajnokság.”