Washington és Nevada állam kormányzói bejelentették a Mirror beszámolója szerint, hogy az állami katonai erő tagjai készenlétben állnak arra az esetre, ha erősítésre lenne szüksége a helyi rendőri szerveknek. Washington állam kormányzója, Jay Inslee pénteken jelentette be az intézkedést, miután Vancouver városában tüzeket gyújtottak a szavazóurnáknál. Az egyik incidens több száz szavazólapot rongált meg, ami arra kényszerítette a választási tisztviselőket, hogy sürgősen azonosítsák az érintett szavazókat, és adjanak ki helyettesítő szavazólapokat.
A vezetők attól tartanak, hogy a mai választások eredményhirdetése után a 2020-as eseményekhez hasonló zavargások történhetnek. Emiatt a Nemzeti Gárda, valamint a rendőrség is készenlátben áll, több helyen pedig kordonokat emeltek. Mindezek mellett az FBI is figyelemmel kíséri az eseményeket, merényletektől tartva.
A szövetségi bűnüldöző szervek tisztviselői éjjel-nappal dolgoznak az FBI főhadiszállásán lévő parancsnokságon. Céljuk, hogy figyelemmel kísérjék a választások körüli fenyegetéseket, és reagáljanak azokra. Az FBI minden választáskor egy külön egységet hoz létre, amiben az idén az eddig megszokottnál is több ügynök vesz részt. A parancsnokságon az FBI, az Igazságügyi Minisztérium, a Titkosszolgálat, a Capitoliumi Rendőrség, a Belbiztonsági Minisztérium és más ügynökségek tisztviselői egy fedél alá kerülnek, hogy a bűnüldöző szervek gyorsan reagálhassanak a választások biztonságát fenyegető veszélyekre.„Ezek a fenyegetések magukban foglalják például a választási dolgozókat ért fenyegetéseket, a külföldi rosszindulatú befolyást, a kiberfenyegetéseket és a belföldi erőszakos cselekményeket” – mondta James Barnacle, az FBI igazgatóhelyettese.
Hozzátette, hogy a tisztek találkoztak „néhány külföldi rosszindulatú befolyásolási műveletekkel”, valamint kibertámadási kísérletekkel. A parancsnokság legalább november 9-ig, szombatig fog éjjel-nappal működni. Ez körülbelül 80 embert jelent műszakonként.