A rendőrség még tavaly áprilisban indított nyomozást egy 2 éves gyerek halála kapcsán, miután annak holttestét egy csomagtartóban találták meg. A gyerek úgy halhatott meg, hogy félrenyelte a vacsoráját és megfulladt. Azonban a nevelőanyja nem segített neki. Nem értesítette a mentőket, nem hívott orvost a házba, ami megmenthette volna a kisfiú életét. Inkább betette a gyereket az autója csomagtartójába és több mint két napon keresztül kocsikázott Nyíregyházán és a környékén, miközben a fiú 1 éves testvére a hátsó ülésen ült. Elmentek meglátogatni a nő rokonait, kirándulgattak. A csomagtartóban lévő halott gyerekről pedig egy szó sem esett.
A két gyerek édesanyja, egy 18 éves ilki lány egy nyírségi anyaotthonban volt az eset idején legkisebb gyerekével. A 2 éves kisfiút és az 1 éves kislányt még korábban emelték ki a családból. A testvérpár először egy egyházi otthonba került, majd tavaly januárban kerültek nevelőszülőkhöz. A Nyíregyházi Járási Ügyészség a nevelőanyát kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja. Beismerés esetén vele szemben 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év és 10 hónap börtönbüntetés kiszabása az indítvány – írta meg a Telex.