Úgy gondolja túl öreg már…
A brit királyi családban nagyon népszerű a lovaglás. Kamilla királyné is sokat hódolt ennek a nemes hobbinak. Nemrégiben azonban úgy döntött, hogy felhagy vele.
Mindez akkor derült ki, amikor ő és a férje III. Károly király a németországi útján egy hamburgi általános iskolában tartott beszédet. Ekkor árulta el, hogy mi vezetett a döntéséhez.
„Annak idején voltak lovaim, sokat lovagoltam. Sajnos, ezentúl már nem fogok lóhátra ülni. Túl öreg vagyok hozzá. Tegnap este a képernyőn néztem az egyik csikó születését, ami nagyon izgalmas volt” – mondta a 75 éves Kamilla, majd hozzátette, hogy ettől függetlenül a versenylovait, továbbra is gondozni fogja.
Camilla, akit a jövő hónapban Károly király mellett megkoronáznak, mindig is híres volt a lovak iránti szeretetéről. A néhai királynő istállójának is átvette a mindennapi vezetését.
A hajdani II. Erzsébet is szenvedélyes lovas volt. Három évesen kapta az első lovaglóleckéjét, a sport pedig annyira megtetszett neki, hogy az élete végéig elkísérte. Még 2020 májusában is nyilvánosságra is hoztak róla egy képet, amint az akkor 94 éves uralkodónő lóháton látható.