Őrizetbe vette a rendőrség és bíróság elé állítja azt a fiatalkorú sofőrt, aki a hétvégén az autójával szándékosan meg akart ölni három kerékpárost Kalifornia államban. Az egymástól független támadások a dél-kaliforniai tengerparti városban, Huntington Beachen történtek. Az első áldozat visszaemlékezésében elmondta, hogy a fekete Toyotával közlekedő sofőr késő este oldalba csapta őt, amitől könnyebb sérüléseket szenvedett – idézte az RTL az NBC Newst.
Egy másik bringás arról beszélt, hogy az első eset után körülbelül 15 perccel, annak helyszínétől nem messze ment neki kocsijával ugyanaz az ámokfutó. Utóbbi nagyon haragudhatott a két keréken közlekedőkre, mert újabb negyedóra múlva egy harmadik bringást is elgázolt. A kerékpáron egy 70 éves ember ült, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A gázoló minden esetben segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt, áldozatait cserben hagyta. Végül kedden a rendőrök azonosították a tizenéves ámokfutót, akit őrizetbe vettek. A hatóság úgy véli, hogy nem baleset történt, hanem mindhárom esetben szándékos gázolásról van szó.