ACNEWS

Megbüntet az étterem, ha maradékot hagysz a tányéron

Illusztráció Fotó: Shutterstock
Illusztráció Fotó: Shutterstock
Mint az óvodában. Egy XXI. kerületi étterem büntetést ró ki azokra, akik maradékot hagynak a tányérjukon.
Hirdetés
Ad image

Furcsán hangzik, de egyre elterjedtebb az a megoldás, hogy az éttermek pénzbírsággal sújtják azokat, akik nem eszik meg a kirendelt étel egészét. Azaz maradékot hagynak a tányérjukon. A Heute arról számolt be, hogy egy bécsi, XXI. kerületi étteremben nem rég vezették be ezt a szigorítást. Ez alapján ha valaki az „all you can eat” opciót választja, akkor a tányéron maradt ételért plusz két eurót (cca 1000 forintot) kell fizetni.

A kérdés érthető módon megosztotta az embereket. Egyesek szerint nevetséges a megmaradt étel után kiszabott bírság, míg mások kifejezetten örülnek a döntésnek. „Szerintünk nagyon jó, hogy bármit megkóstolhatunk az étteremben. Azonban folyamatosan azt látjuk, hogy egyesek szemtelenül és mohón kihasználják ezt a lehetőséget, majd vitába szállnak a pincérrel a felár miatt.” – mesélte a lapnak Andrea és Christian, akik rendszeresen járnak ebbe és az ehhez hasonló éttermekbe.

Szerintük, és a velük egyetértők álláspontja szerint a szabályozás azért jó, mert sokan pofátlan mennyiséget szednek maguknak, majd otthagyják azt. Ez pedig egyrészről pofátlanság a többi vendéggel szemben, másrészről pedig ételpazarlás. „Ha van benned tisztesség, akkor alapvetően csak annyit veszel ki, amennyit megeszel. Újra tudsz szedni magadnak, így elég mindig csak egy kis kóstoló. Persze van, hogy olyat veszünk ki, ami nem ízlik, mert nem néztük meg, mi az az étel, de ez alapvetően az én hibám. Ilyenkor panasz nélkül ki is fizetem.” – fűzte hozzá Andrea.

„Ritkán fordul elő, hogy felszámoljuk a felárat, azonban megtörtént már. De csak akkor, ha a vendég a tányérját púposra pakolva hagyta ott.” – kommentálta a szabályozást az étterem. A 2-3 eurós pótdíjat tehát nem két szál sárgarépáért fogják felszámolni, vagy mert a csokitorta után nem nyaltad tisztára a tányérodat. A különdíj oka pedig egyszerű. Az ételt, ha kiszedted a tányérodra és nem etted meg, a kukába fog kerülni. Ami szükségtelen pazarlás. A cél az, hogy a vendégek gondosan tele pakolhassák a tányért, pazarlás nélkül.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés