2026. Május 22.   |   Júlia, Rita napja

Hirdetés

Meghalt III. Károly király – adta hírül egy brit rádió

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Nem elég, hogy egy sirály betalálta, még véletlenül halottnak is nyilvánították III. Károly királyt egy brit rádióban.

Hirdetés

Egy rádióállomás bocsánatot kért „az okozott kellemetlenségekért”, miután véletlenül azt közölte, hogy meghalt III. Károly király. A hibás bejelentés kedden délután hangzott el a Radio Caroline essexi főstúdiójában történt számítógépes hiba miatt.

„A főstúdiónkban fellépő számítógépes hiba miatt kedden délután (május 19-én) véletlenül aktiválódott az uralkodó halála esetére előkészített protokoll, amelyet minden brit rádióállomás készenlétben tart, remélve, hogy soha nem lesz rá szükség. Emiatt tévesen azt jelentettük be, hogy Őfelsége, a király elhunyt.

A Radio Caroline ezt követően elnémult, ahogyan azt az előírások megkövetelik, ez pedig figyelmeztetett minket arra, hogy helyreállítsuk az adást és élőben bocsánatot kérjünk.

A Caroline örömmel sugározta korábban Őfelsége, a királynő, most pedig a király karácsonyi üzenetét is, és reméljük, hogy ezt még sok éven át megtehetjük.

Elnézést kérünk Őfelségétől, a királytól és hallgatóinktól az okozott kellemetlenségekért” – írta az állomás vezetője, Peter Moore a Facebookon.

A bejegyzés nem tért ki arra, mennyi idő telt el a hiba felfedezéséig, ugyanakkor szerdán délután az állomás honlapján nem volt visszahallgatható a keddi adás 13:58 és 17:00 közötti része.

Az incidens idején a király és a királyné Észak-Írországban tartózkodtak, ahol egy népzenei együttessel közösen vettek részt egy fellépésen és ahol nem mellesleg egy sirály III. Károly királyt vette célba, úgy könnyített magán.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés