ACNEWS

Megnyugodhat a drogügyletbe keveredett celeb – Nem vehetik el a gyermekét!

Nem csitulnak a kedélyek a hét drogbotránya körül, amelyen két hazai sztár is részt vett. Az egyik nő egyedülálló édesanyaként neveli a gyerekét. Utánajártunk, hogy egy ilyen balhé után milyen jogi következményekkel nézhet majd szembe szülőként.

Hirdetés
Ad image

Nem csitulnak a kedélyek a hét drogbotránya körül, amelyen két hazai sztár is részt vett. Az egyik nő egyedülálló édesanyaként neveli a gyerekét. Utánajártunk, hogy egy ilyen balhé után milyen jogi következményekkel nézhet majd szembe szülőként.

A hét eleje óta tart az országos botrány, miután kiderült, hogy két hazai híresség részt vett egy drogos szeánszon.  Sáfrány Emese az Instagramon nevén nevezte barátnőjét, így már mindenki számára bizonyossá vált: Béres Anettel együtt vett részt az ayahuasca-szertartáson, akire másnap összetört testtel találtak rá egy szőlőbirtokon. Emese cáfolta, hogy bár jelen volt, bármilyen szert fogyasztott volna, és azt közölte, hogy a rendőrség által készített drogtesztje negatív lett.

Az eset után a közösségi médiában több helyen is azt firtatták a felháborodott kommentelők, hogy „milyen anya az olyan, aki ilyen dolgokban vesz részt/ miért nem veszik el a gyermekét.” Természetesen mi ilyet senkinek nem kívánunk, de utánajártunk, hogy járhat-e bármilyen jogi következményekkel egy egyedülálló anya számára e történet. A másik szülő kérheti-e ilyenkor a kizárólagos felügyeleti jogot? A válasz röviden: Nem. Hosszabban Dr. Mester Csaba ügyvéd válaszolt nekünk.

„Nem hallottam az esetről, de azt el tudom mondani, hogy amíg a szülőt nem terheli jogerős ítélet, nem vehetik el a gyermekét. Amíg a bíróság ki nem mondja egyértelműen, hogy bűnös, a felügyelete biztonságban van. A gyermekelhelyezés megváltoztatása egy nagyon komplex témakör. A családjog mindenkor a gyermek érdekét nézi. Tehát a testi, a lelki, és az értelmi jólétét. Az, hogy valaki pár esetben kábítószerhez nyúlt, nem jelenti azt, hogy ne tudná ellátni a szülői teendőit. Alapot adhat az eset egy elhelyezési perre, de nem ez fogja eldönteni. Persze ha bizonyítva van, hogy valaki rendszeres drogfogyasztó/függő, az már teljesen más eset” – árulta el az AcNewsnak a sztárügyvéd.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés