ACNEWS

Míg a mentők küzdöttek a tömörkényi kisfiú életéért, két autó csapódott a ház falának

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Dühös a falu, forrong az internet: a szülőket okolják a kutyaláncban megfulladt 1 éves fiú haláláért.
Hirdetés
Ad image

A mindig békés Tömörkényen kis túlzással eddig az jelentette az eseményt, ha a pénzes postás becsöngetett a nyugdíjjal. Most pedig siratja a falu K. Alexandra és Sz. Dániel kisfiát, a tragikus sorsú Danikát, aki előtt ott állt még az egész élet.

„Mi sem tudjuk pontosan, miért és hogyan került az egyéves kisfiú az udvarra, a kikötött kutya mellé. Az is rejtély, hogy közben hol voltak a szülei? Csak a rohamkocsi szirénájára és a mentőhelikopter dübörgésére figyeltem fel” – nyilatkozta az AcNews-nak a Kossuth utcában lakó Kiss János. – Állítólag a kutya lánca körbefutott gyereken, valószínű az fojtotta meg. Az érintett családot nem ismerem, úgy tudom, nemrég költöztek ide.”

A rendőrségre délelőtt érkezett a bejelentés, hogy egy tömörkényi ház udvarán egy kisfiú holttestét találták. A délmagyarország információja szerint a tragédiát a család kutyája okozhatta. Állítólag a házőrző addig-addig forgolódott a gyermek körül, amíg a kutya lánca rátekeredett a kicsire, majd megfojtotta. Az ügyben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gondatlan emberülés gyanúja miatt nyomoznak.

Az AcNews információja szerint miközben a mentőorvosok küzdöttek a fiúcska életéért, pár házzal odébb egy kereszteződésben egymásba rohant, majd a sarki ház falába csapódott két autó. Amikor a mentősök számára kiderült, hogy a gyermek életét nem tudják megmenteni, ellátták a két sofőrt.

A falubeliek találgatják, hogy a tragédiát megelőzően miért maradt felügyelet nélkül a gyermek. Erre a kérdésre a rendőrség is keresi a választ. Az ügy heves indulatokat gerjesztett az interneten.

„1 éves gyereket az udvaron hagyni egyedül!!! Szülőket kell bezáratni!! Vagy a kutya viszi el az egészet? Szülők a felelősek azért, mert 1 éves gyereket nem hagyunk egyedül az udvaron!! de még a lakásban sem!!!!” – üzent a Délmagyar FB oldalán Sz. Gabriella.

„Az állatkínzás áldozata lett a kisgyerek is, nehogy a kutya legyen a hibás, mert láncon tartották” – írta posztjában egy másik olvasó.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés