Csak Németországban mintegy százezer állás szűnhet meg az autóiparban 2025-ig.
Harmincezer munkahely fog megszűnni, ha túl lassan megy végbe az elektromos autózásra történő átállás a vállalatnál, jelentette ki – kiszivárgott információk szerint – Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezérigazgatója a felügyelőbizottság szeptemberi ülésén.
„A német piac új szereplői, mint amilyen a Tesla, olyan erős versenyt diktálnak, ami arra kényszeríti a Volkswagent, hogy felpörgesse az átállást” – mondta Szandányi Levente, a Portfolio munkatársa. A
VW üzemi tanácsának szóvivője nem kívánta kommentálni a vezérigazgató kijelentését, azt azonban közölte, hogy a 30 ezer munkahely megszüntetése teljesen abszurd és alaptalan, annál is inkább, mert korábban olyan megállapodás született egy hónapokig tartó tárgyalássorozatot követően, amely 2029-ig garantálja a dolgozók munkahelyének megőrzését.
„Az elektromos autózásra történő átállással ugyanakkor nagyon sok munkahely szűnik majd meg” – tette hozzá a Portfolio autóipari elemzője.
Becslések szerint mintegy százezer állás szűnhet meg csak Németországban 2025-ig. Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem járműipari tanszékének professzora szerint a német vállalatok a jelenlegi munkahelyeinek mintegy 10 százalékát fogják felszámolni 2030-ig. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy 230 ezer munkahely szűnne meg a német autóiparban az előttünk álló kilenc évben, világszinten milliók lehetnek munkanélküliek a jövőben