2025. November 13.   |   Szilvia napja

Hirdetés

Nem találják a reggeli vonatgázolás áldozatát

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Két halálos áldozatot követelt a reggeli vonatszerencsétlenség, a harmadik sérültet viszont azóta sem találják.

Hirdetés

Amint azt az AC News is megírta, tragédiával indult a hét. Február 24-én, a reggeli órákban több pályaszakaszon is embert gázolt a vonat.

A Keleti pályaudvarról 04:50-kor Nagykátára induló S60-as vonat Budapesten, a Salgótarjáni utcai felüljáró közelében elgázolt egy embert. A 24.hu tájékoztatása szerint azonban az illetőt nem tudták azonosítani, neki ugyanis nyoma veszett. A BRFK jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit.

A budapesti Keleti pályaudvarról Békéscsabára közlekedő Békés InterCity Újszász közelében gázolt embert. Az ütközés tragédiával végződött: az elütött személy meghalt, az esemény részleteit pedig közigazgatási eljárásban vizsgálja a hatóság. Az értesülések szerint a mozdonyvezetőhöz mentőt kellett hívni.

Székesfehérváron, a Maroshegy megálló közelében hasonló szörnyűség történt. Egy középkorú nő a tilos jelzésnél várakozott a sorompónál álló gépkocsik előtt, majd egy váratlan pillanatban a szerelvény elé lépett, életét pedig már nem tudták megmenteni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés