ACNEWS

Nem tudta becsukni a száját a lány… ásítás után

Illusztráció /Fotó: Shutterstock
Illusztráció /Fotó: Shutterstock
Négy orvos és négy óra kellett ahhoz, hogy sikerüljön újra becsuknia a száját a fiatal lánynak. A probléma egy ásítással kezdődött.
Hirdetés
Ad image

Azt hinnénk, hogy rossz dolgok mindig csak mással történnek. A veszély azonban minden sarkon ott leselkedik ránk, és a lehető legváratlanabb pillanatokban ér utol minket. Még a legegyszerűbb dolgok, mint az ásítás is komoly egészségügyi problémát vonhat maga után. Ez történt Jenna Sinatrával is, aki éppen edzésről tartott hazafele testvérével. Akkor történt a végzetes ásítás.

Jenna bátyja először azt hitte, hogy a lány viccel. Azonban ez nem volt igaz. Egyszerűen képtelen volt összezárni a száját. A 21 éves lányt végül bevitték a sürgősségi osztályra, ahol izomlazítókat kapott. Azonban így is négy órába telt, mire az orvosok össze tudták zárni a lány állkapcsát. Amit manuálisan kellett megtenniük, azaz szó szerint összenyomták a száját, hogy bezáródjon végre. Az amerikai lánynak az eset alatt el is mozdult az állkapcsa, miután a gondot az okozta, hogy az állkapcsot a koponyájával összekötő ízületek elmozdultak. Ezt temporomandibuláris ízületi rendellenességnek nevezik az orvosok.

https://www.tiktok.com/@jennasinatra/video/7365625425483025706?embed_source=121374463%2C121433650%2C121404358%2C121351166%2C121331973%2C120811592%2C120810756%3Bnull%3Bembed_blank&refer=embed&referer_url=www.heute.at%2Fs%2Ffrau-bekommt-mund-nach-gaehnen-nicht-mehr-zu-120036328%3Ffbclid%3DIwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2n52aSfNTgnmLv1TLYtiGjSADC2Z2wt9WEhCOIAQFRAxAEkYJHbPJ62JQ_aem_Ab2kcnZKDwE4q58plWIOqy9_ZX386UBDd2k_XkN3tDEsXz4s6OCgNe8e9E7M2BY-hhHhp07iboO1Tcv0cC0SpM6p&referer_video_id=7365625425483025706

Alapesetben az állkapocscsontot a koponyával összekötő ízületek úgymond csúszópántokként működnek. Ez teszi lehetővé, hogy ki tudjuk nyitni, illetve be tudjuk csukni a szánkat. Az ebben a betegségben szenvedők többsége kinyitni nem tudja a száját, azonban ritkán, de megtörténhet ennek a fordítottja is. Azaz, hasonlóan Jenna esetéhez, nem tudják becsukni azt. A lány végül TikTok-on számolt be a kálváriájáról, amit a Heute szúrt ki.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés