ACNEWS

Nicolas Cage nem eszik többé csótányt

Hirdetés
Ad image

A színész ma már nem venné a szájába a rovarokat. De hát fiatal volt, és kellett a pénz…

Nicolas Cege-nek nemrégiben jelent meg a Renfield című filmje, melyben ő játssza Drakulát. A produkció a vámpír szolgájának a szemszögén keresztül értelmezi újra a híres erdélyi gróf történetét.

Nem ez volt az első eset, amikor a színész vérszívót alakított.

Több mint harminc évvel ezelőtt A vámpír csókjában egy egészen másfajta vérszopót formált meg. Ifjúkori elhivatottságát pedig jól jelzi, hogy az 1989-as film kedvéért még csótányokat is evett a forgatáson.

„Nem csinálok többé ilyet. Sajnálom, hogy egyáltalán megtettem. Üzleti döntésként fogtam fel ezt akkor, mert amikor az emberek látják, hogy a számban csótány van, az hatást vált ki belőlük” – mondta a színész a Yahoo! Entertainment videójában.

Pechjére a csótányos jelenet felvétele először nem sikerült, legalábbis ezt mondta neki A vámpír csókját jegyző Robert Bierman.

„Kétszer is kellett ennem csótányokat, mert a rendező megtréfált.”

Ennek ellenére a színész senkit nem akar lebeszélni a rovarok elfogyasztásáról.

„Ha meg tudsz szabadulni a félelemtől és fóbiától, ami a rovarevéssel jár, akkor meg lehetne oldani a világon mindenhol az éhezés problémáját. Sok bennük a protein, zsírtalanok, kiváló, bőséges táplálék, hiszen mindenhol ott vannak. De nem, én kihagyom” – mondta Nicolas Cage.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés