ACNEWS

Oscar-díj: egyszerre négy házaspár is esélyes

Fotó: Oppenheimer film borítókép
Fotó: Oppenheimer film borítókép
Ritkán, de előfordul, hogy egy pár mindkét tagját jelölik Oscarra. Idén ez négy házaspárral is megtörtént.
Hirdetés
Ad image

Magyar idő szerint hétfőn, március 11-én derül ki, hogy kik lesznek az idei Oscar-díj győztesei és vesztesei. Az Oppenheimer és a Barbie is rengeteg jelöléssel büszkélkedhet, illetve több esetben is történelmi rekordok születhetnek. Azonban azt már kevesen tudják, hogy rengeteg házaspár is van a jelöltek között. Ráadásul sokak együtt dolgoztak a filmen, amiért megkaphatják a filmvilág legnagyobb kitüntetését.

Ilyen Justine Triet, akit az Egy zuhanás anatómiája miatt jelöltek a legjobb rendező és a legjobb egyedi forgatókönyv kategóriájában is. Utóbbi kategóriában férjével, Arthur Hararival közösen jelölték, ugyanis ketten írták a szövegkönyvet. De nem ők az egyetlenek. Produceri munkájukért Christopher Nolant és Emma Thomast is jelölték, az Oppenheimer kapcsán, ami többek között a legjobb film kategóriában is indul. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor az év másik legnagyobb durranása, a Barbie kapcsán is hasonló a helyzet. Szintén a legjobb film kategóriában jelölték ugyanis Greta Gerwint és férjét Noah Baumbachot, illetve Margot Robbie-t és Tom Ackerley-t is. Hiszen a két házaspár producerként is részt vett a filmben.

Ezek pedig alapvetően nem kirívó esetek. Éppen ezért a People összeszedte a történelem legnagyobb filmes párjait, amiből most az ACNews a teljesség igénye nélkül szemezgetett.

Alfred Lunt és Lynn Fontanne (1932)

1932-ben Alfred Lunt és Lynn Fontanne történelmet írt, amikor ugyanabban az évben mindkettőjüket nevezték Oscar-díjra. Méghozzá mindkettőjüket a The Guardsman-ben (A testőr) nyújtott alakításuk miatt.

Vivien Leight és Laurence Olivier (1940)

Vivien Leigh és Laurence Olivier minden idők két leglegendásabb színésze, így nem csoda, hogy 1940-es esküvőjük előtt néhány hónappal mindkettőjüket Oscar-díjra jelölték. Leigh az Elfújta a szél (1939) Scarlett O’Hara szerepéért nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat, míg Olivier-t Heathcliff szerepéért jelölték.

Richard Burton és Elizabeth Taylor (1967)

Richard Burton és Elizabeth Taylor hírhedt kapcsolatuk során 11 közös filmben dolgoztak együtt, és mindkettőjüket jelölték 1967-ben a Nem félünk a farkastól című film főszerepéért. Taylor elnyerte a legjobb színésznőnek járó trófeát, azonban férje nem kapta meg az elismerést.

Joel Coen és Frances McDormand (1997)

1997-ben Frances McDormand színésznő és író-rendező férje, Joel Coen Oscar-díjat egyaránt nyertek a Fargo (1996) című filmért. McDormand a legjobb színésznő lett, Coen pedig a legjobb eredeti forgatókönyvért kapott díjat.

Michael Fassbender és Alicia Vikander (2016)

Bár a pár csak 2017-ben mondta ki a boldogító igent, de 2016-ban szintén mindketten izgulhattak az Oscar-gálán. Vikander a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat nyerte el A dán lány (2015) című filmben nyújtott alakításáért; Fassbendert a Steve Jobs (2015) című filmben nyújtott alakításáért jelölték a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjra, de nem vitte haza az Oscart.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés