ACNEWS

Itt a közös falatozás ideje: pizza készült kutyáknak

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A kutyás mamik és papik örülhetnek, kiskedvencük is velük tarthat, amikor épp egy jó pizzára vágynak. Igaz az olasz eredetű ételt egyelőre csak a japán kutyusok élvezhetik.
Hirdetés
Ad image

A kelet-ázsiai szigetország négylábú kedvencei már közösen falatozhatnak a háromszög alakú olasz ínyencségekből – igaz egyelőre csak a teryaki csirkés feltéttel ellátott pizzák érhetők el a gazdiknak és kiskedvenceiknek. A Pizza-La nevet viselő japán étterem úgy alakította ki a Wanko nevű pizzáját, hogy a gazdi és a szeretett kutyus is jól lakhat a ínycsiklandó japán-olasz falatoktól. A Comif Deli állateledel gyártó céggel együttműködve érték el a tökéletes ízt, amelyek során olyan összetevőket használtak, amelyek egészségesek a kiskedvencek számára.

„A közösségi médiában rengeteg olyan posztot kaptunk, amelyekben az emberek szeretett kutyáikkal együtt élvezik a pizzáinkat. Miután pozitív visszajelzéseket kaptunk azoktól a vásárlóktól, akik rendszeresen pizzapartikat csinálnak a kedvencükkel, úgy döntöttünk, hogy országszerte forgalmazzuk ezt a terméket a pizzériákban”

– mondta a cég szóvivője.

Fotó: Pixabay
Japánban már a kutyákra is gondolnak, ha pizzáról van szó (Fotó: Pixabay)

Ne próbáljuk ki otthon

Bár a japánok már a kiskedvenceikre is gondolnak, azért mi legyünk óvatosak, ha meg szeretnénk osztani pizzánkat a kutyánkkal. A hagyma és a fokhagyma akár mérgező is lehet számukra, valamint a pepperóni, a kolbász és a szardínia például előidézheti, illetve felerősítheti kiskedvencünk egy-egy lappangó betegségét, mivel rendkívül magas só- és zsírtartalommal rendelkeznek.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!