Nevéhez fűződik például, hogy ő állította fel a Cosmopolitan című lap első stábját, majd ő vitte sikerrel csapatával a Meglepetés című magazint. „Újabb és újabb feladatokba vonta be a kiadó rendkívüli munkabírása, kreativitása és vezetői kvalitásai miatt. Rá mindig lehetett számítani. Most is, az utolsó percekig” – írja a noklapja.hu-n az elhunyt újságíró egyik munkatársa, Eszes Andrea.
Krisztina évek óta küzdött súlyos betegséggel, de mindig felülkerekedett az egészségügyi problémáin – legalábbis úgy tudták a kollégái. „Szenvedéllyel írta cikkeit. Legutóbb a Nők Lapja Korona című különszámba adta le kéziratait, és amikor arra kértem, hogy írjon még egy anyagot, azt mondta, most inkább a gyógyulásra fordítaná az energiáját. Aggódtunk érte, de nem mondtuk neki. Ahogy ő sem panaszkodott nekünk.
Csodáltuk szerteágazó tudását, műveltségét és nem utolsósorban humorát, ami írásaiban visszaköszönt. A budapesti Veres Pálné Gimnáziumban tanult, az ELTE magyar-orosz szakán végzett, kiválóan megtanult franciául, témaválasztásaiban a franciás műveltség rendszeresen megjelent. A Világ Ifjúságánál kezdett dolgozni, később a VNU és a Sanoma majd a Central munkatársaként, a Beau Monde és a Praktika magazin főszerkesztőjeként és a Sanoma Médiaakadémia vezetőjeként is helyt állt; nyugdíjba vonulása után rendszeresen publikált a Nők Lapja Évszakokba, a Nők Lapja különszámaiba és a hetilapba is. Értette és érezte a női magazinkészítés minden csínját-bínját, világlátott emberként szinte minden témában otthonosan mozgott. Ha utazási anyagra volt szükségünk, tőle bátran kérhettünk írást, de a legújabb filmbemutatókat, a nemzetközi híreket is követte a kultúra rajongójaként. Kíváncsi, hiteles újságíróként volt jelen a világban.
Mindig szeretettel beszélt a gyerekeiről, Juditról és Andrásról, férjéről, Gombár Józsefről, akit hosszú házasság után nemrégiben elveszített. Az a fegyelmezettség, amivel a leadási határidőket tartotta, ahogy tartalmasan és szórakoztatóan tudott írni, ahogyan beszélt az értekezleteken, mindig a csodálatunkat és a tiszteletünket vívta ki. Talán nem is tudtuk, hogy mennyit tanulhattunk volna tőle, pedig az a tudás és derű, ami őt jellemezte, példaértékű volt. (…)
Hiányozni fog nekünk, az olvasóinknak, legközelebbi munkatársainak, barátainak és mindenekelőtt szeretett családjának. Aminek mi is tagjai lehettünk, ha picit távolabbról is, elsősorban az írásain keresztül. Köszönjük, Krisztina! Au revoir.”
