Mint ahogy az AcNews is beszámolt róla, 27 évet élt az az angyalföldi lány, akit a rendőrök július 13-án, 22 óra 30 perc körül holtan találtak Budapesten egy XIII. kerületi lakásban. A gyilkosa, egyben a párja is volt, aki maga értesítette a rendőrséget. Nem várta meg, amíg kijönnek, hanem a telefonhívás után elmenekült.
„Védencemmel már a nyomozás elején megvitattuk a bocsánatkérés lehetőségét. Ezt rajtam keresztül már akkor megtehette volna. Ám erre azért nem került sor, mert úgy ítéltük meg, ez kevés. Egy ilyen kijelentés ebben a helyzetben egyszerűen súlytalan lenne” – mondta a férfi ügyvédje, dr. Somos Zoltán.
T. Róbertet nemrégiben átszállították a Venyige utcai börtönbe. Ott lényegesen szigorúbban őrzik, mint rabtársait. Erre azért volt szükség, mert tettét a rabok többsége, akárcsak a társadalom, mélyen elítéli, és előfordulhat, hogy nekiesnek.
„A védencem többször elmondta nekem, hogy nagyon sajnálja a bűntett elkövetését, amiként természetesen a lány családját is. Ám, ahogy fogalmazott, visszacsinálni vagy meg nem történtté tenni már nem tudja” – tette hozzá az ügyvéd a Blikknek, majd azt is elárulta, hogy a nyomozók jelenleg is folytatják a kihallgatásokat. T. Róbert ismeretségi köréből idéztek tanúkat. Egyebek között a férfi korábbi barátnőit is beidézik
„Azokat a kérdésköröket járjuk körbe a kihallgatásokon, hogy pontosan mi vezetett ehhez a tragédiához. A nyomozók próbálják felvázolni, egyáltalán miképpen zajlott a bűncselekmény, mi történt közvetlen az emberölést megelőző néhány órában, percben. Ahogy azt is tisztázni akarják, miként viselkedett védencem az előző partnerkapcsolataiban.”