Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
Ruszin-Szendi Romulusz szombati Facebook-bejegyzésében kiemelte, a választások után nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi honvédelmi miniszter 18 milliárd forintot szánt saját irodájának felújítására.
Közlése szerint ezt azonnal leállította, az idei évre eső 5 milliárd forintot pedig átcsoportosította oda, ahol valóban szükség van rá: a laktanyák rendbetételére. Ruszin-Szendi hangsúlyozta: a katonák megérdemlik, hogy a lehető legjobb körülmények között készülhessenek fel arra a feladatra, amelyre az életüket feltették.
(via)



