2026. Augusztus 31.   |   Erika, Bella napja

Hirdetés

Saját sírját ásatta meg párjával, majd csikkeket nyomott el rajta

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A 49 éves férfi az erdőben eszméletlenre kínozta párját, megásatta vele a sírját, majd otthon is folytatta a bántalmazást.

Hirdetés

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját – közölte közleményben az ügyészség.

A vádirat szerint a 49 éves férfi és párja másfél éve éltek párkapcsolatban, mikor 2025 novemberében, győri lakóhelyükön összevesztek. A férfi többször megpofozta a nőt, majd egy pisztollyal fenyegetve arra kényszerítette, hogy egy ásót vegyen magához azért, hogy az erdőben a sértett megássa a saját sírját – írta a 24.hu.

Ezután kivitte az erdőbe, ahol a sértettnek el kellett kezdenie megásni a sírját. A férfi később a földre lökte párját, ráült a mellkasára, majd földet tömött a szájába. Ezt egészen addig folytatta, amíg a nő elvesztette az eszméletét.

Miután magához tért, a vádlott hazavitte. A bántalmazás azonban ott sem ért véget: a férfi forró kanalat nyomott a nő testéhez, és cigarettacsikket oltott el rajta. A sértettnek végül sikerült szakítania vele, a férfi azonban ezt követően többször is megfenyegette.

A férfi tartózkodási helyén végzett házkutatás során a hatóságok egy gáz-riasztó fegyvert, valamint egy engedély nélkül tartott sörétes vadászpuskát és a hozzá tartozó lőszereket is lefoglaltak.

A Győri Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének minősített esetével, kapcsolati erőszak minősített esetével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolta meg a letartóztatásban lévő férfit. A halmazati szabályok alapján akár tizenkét év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság hoz érdemi döntést.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés